Sainz: a Ferrari sorsa a győzelem, a Realnak is 12 évet kellett várnia a BL sikerre

A Ferrari spanyol versenyzője, Carlos Sainz továbbra is nagyon motivált, és biztos abban, hogy Charles Leclerc-rel el ismét az élmezőnybe juttathatják a maranellói alakulatot.

Sainz: a Ferrari sorsa a győzelem, a Realnak is 12 évet kellett várnia a BL sikerre

Carlos Sainz beilleszkedése a Ferrarinál a saját bevallása szerint is gyorsabb volt, mint amire számított. Bahreinben 8. lett a spanyol, két hellyel jóval rutinosabb csapattársa mögött:

„Jó kezdete volt ez a szezonnak, elsősorban a tanultak, nem pedig az eredmény miatt” – mondta Sainz a Corriere della Serának adott interjújában. „Semmi különleges nincs a 8. helyben, de nem számítottam arra, hogy ilyen gyorsan alkalmazkodok majd az autóhoz és a csapathoz. Egyből gyors tudtam lenni, de ennél többet akarok.”

„Kívülről egyáltalán nem egyértelmű, miben különböznek egymástól a csapatok és az autók. A két csapat teljesen más világ. Teljesen normális, hogy az első ferraris versenyemen még nem voltam annyira erős, mint 40 futam után a McLarennél, ahol már mindent tudtam, hogyan kell változtatnom az első szárnyon, a differenciálon, hogyan tudom közvetlenül befolyásolni az autó fejlesztését. Most mindent újra kell tanulnom, ezért is akarok minél többet lenni Maranellóban.”

Még több F1 hír:

Sainz szerint az sem jelent majd hátrányt az elkövetkező években, hogy ő, és Leclerc is nagyon fiatal még:

„Páran azt gondolják, hogy túl fiatalok vagyunk még a Ferrarihoz, de 26 vagyok, és ez már a hetedik szezonom a Forma-1-ben. Megvan bennem az, ami ahhoz kell, hogy a csapat ismét az élen legyen, és a győzelmekért harcolhasson.”

„Charles képességeit már mindenki ismeri, már bizonyított. Nagyon keményen dolgozunk Maranellóban, folyamatosan ott vagyunk a szimulátorban, a mérnökökkel, szerelőkkel. Mindketten fiatalok és motiváltak vagyunk, győzni akarunk.”

Sainz azt is elárulta, mit talál különlegesnek Leclerc-ben: „A személyes történetét. Elvesztette az egyik barátját, Jules Bianchit, majd az édesapját is. Ezek a tragédiák még erősebbé tették. Ezért is tisztelem nagyon.”

Sainzről köztudott, hogy óriási Real Madrid rajongó, és elmondta, hogy nem nehéz párhuzamot vonni a két sportcsapat között:

 

„A Ferrari és a Real Madrid a legismertebb csapat a saját sportjukban. A Ferrari sorsa a győzelem, minden sport korszakokból áll. Azért dolgozunk, hogy ez a lehető leghamarabb eljöjjön. A Realnak is 12 évet kellett várnia 2014 előtt a Bajnokok Ligája győzelemre.”

Végül Sainz szót ejtett a Ferrari elnökéről, John Elkannról, aki elmondása szerint közelebb kapcsolatot ápol a Scuderiával, mint amire számított.

„Sokkal aktívabb, és többet beszélünk egymással, mint amire számítottam. Minden érdekli, folyamatosan keres minket, és sok kérdést szokott feltenni. Sokszor tesz látogatást Maranellóban, és érezhető az ő motivációja is.”

Az időjárás is beleszólhat a Mercedes és a Red Bull csatájába Imolában

megosztás
hozzászólás
Perez „sokat tanult” Verstappen vezetési stílusáról, Imolában már a futamgyőzelemért harcolna
Előző cikk

Perez „sokat tanult” Verstappen vezetési stílusáról, Imolában már a futamgyőzelemért harcolna

Következő cikk

Webber: „Seb egy nagyon öreg kutya, aki már nehezen tanul új trükköket”

Webber: „Seb egy nagyon öreg kutya, aki már nehezen tanul új trükköket”
Hozzászólások betöltése