Sainz: „A Ferrari azért még egy kicsit messze van…”

Carlos Sainz Jr. egyelőre nem menne bele abba, hogy hol állhat a McLaren, de bizonyos dolgok egészen nyilvánvalóak ezt illetően.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotót készítette: Stefano Arcari

A McLaren nagyon régóta versenyzett az élmezőnyben. A brit istálló a Hondával egy igazi krízist élt át, miközben a támogatók legnagyobb része elhagyta Wokingot. A csapat tavaly a szezon előtt végig arról beszélt, hogy a Renault-val újra a dobogós helyekért küzdhetnek, de végül rendkívül távol voltak ettől.

Még több F1 hír:

Időközben Fernando Alonso is távozott, legalábbis nem versenyez a csapatnak a Forma-1-ben. Jelenleg szakmai tanácsadóként van jelen a McLaren F1-es csapatánál, ahol Carlos Sainz Jr. és az újonc Lando Norris az állandó pilóta.

A téli teszteken az MCL34 egész sok kört tett meg, és gyorsabb köröket is futottak vele a versenyzők, de a megbízhatóság nem volt az igazi. Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója nem fogott padlót a számoktól, és korábban úgy nyilatkozott, hogy a McLaren és a Williams van a mezőny végén.

Sainz a madridi sajtótájékoztatóján többek között erről is beszélt.

„Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy elvégezze a saját számításait. Ugyanakkor erősen kétlem, hogy a számítások minden esetben pontosak lennének, mert a téli teszteken a csapatok vakon tesztelnek a többiekhez képest. Mindenki csak a saját programját ismeri, azt, amit csinál.”

„Nem tudom, hogy hol állunk jelenleg, ahogy azt sem, hogy hol leszünk Ausztráliában. Azt azonban igen, hogy jobban fel tudtunk készülni az idei szezonra, mint tavaly. Jelenleg azonban lehetetlen megmondani, hogy hol leszünk. Rettentően szoros a mezőny, talán még szorosabb, mint tavaly.”

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotó készítője: Stefano Arcari

„A csapat tanult a múltban elkövetett hibákból. Ez a téli teszt sokkal ideálisabb volt, mint a legutóbbi, még a kisebb problémák ellenére is. Meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő, de bizakodóak vagyunk, hogy előrébb leszünk.”

Az élmezőny azonban biztosan távol van.

„Ami a Ferrarit illeti, nem titok, hogy nagyon erősnek tűntek a teszteken. De ugyanez igaz a Mercedesre és a Red Bullra is. Még mindig messze vannak. Kicsivel türelmesebbnek kell lennünk, miközben tudjuk, hogy a Ferrari évek óta ott van a legjobb helyeken, addig nekünk saját magunkra kell összpontosítanunk. Az olaszok pillanatnyilag mindenki másnál kicsivel előrébb vannak, de majd Melbourne tisztább képet ad erről.”

„A többiekkel a középmezőnyben nagyon szorosan követhetjük egymást. Ott van a Renault, az Alfa Romeo és a Racing Point is. Ausztráliában pedig több nagy csomag is érkezhet az autókra, szóval semmit sem tudunk pontosan. Szorosnak ígérkezik, így a lehető legtöbbet kell kihoznunk magunkból, mert lehetséges, hogy kis különbségnek fognak dönteni.”

„Barcelonában egy teljesen más pályán és környezetben teszteltünk. Melbourne nagyon más lesz, minden szempontból. Az általunk elvégzett tesztek mind nagyon pozitívak voltak, de talán a többiek is így gondolkoznak. A következő héten majd megtudjuk, hogy mi az igazság.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Suzukában ismét hangos volt a Forma-1: videó
Következő cikk Alonso szerint az új McLaren nem tökéletes, de itt-ott meglepően jó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország