Forma-1 Azeri Nagydíj

Russellt motorgondok hátráltatták, Hamilton viszont „nagyon jó napon” van túl

A Mercedes párosa, George Russell és Lewis Hamilton eltérő nyitónapon van túl az Azeri Nagydíjon, hiszen miközben az előbbi pilóta több problémával is szembesült, addig a hétszeres bajnok bizakodóan tekint a folytatásra.

George Russell, Mercedes F1 W15

George Russell, Mercedes F1 W15

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Russell esetében az első szabadedzést követően erőforrást cseréltek az autójában, mivel valamilyen anomáliát észleltek az olaj vizsgálata során, és emiatt csak késve tudta megkezdeni a munkát a második gyakorláson. Mindez egyértelműen hátráltatta őt a hétvégére való felkészülésben, és csak remélni tudja, hogy a folytatás már problémamentes lesz.

„Egyelőre nem tudjuk, mi volt az oka a problémának, csak abban voltunk biztosak, hogy motort kell cserélni. Az FP1 után tehát gondba kerültünk, ami késleltette a második edzés kezdését, annak végén pedig ismételten előjött valami.”

 

„Nem ez volt a legjobb péntekünk, az biztos, de Lewis gyorsnak tűnik, szóval az autó képes lehet erős eredményre. A Ferrari viszont ismételten rendkívül erősnek látszik, Bakuban mindig jól megy nekik.” Russell még azt is elmondta, hogy a második gyakorlás végén egy szezonprobléma hátráltatta őt, és így hamarabb ki kellett állniuk a bokszba.

A teljesítményével pedig érhető módon nem volt elégedett, így össze kell szednie magát, ha fejlődni szeretne holnapra. „Nem volt valami nagyszerű odakint. Szenvedtem, egyértelműen le voltam maradva Lewishoz képest. Nem bíztam az autóban, a gumikat nem tudtam a megfelelő ablakba juttatni, szóval össze kell szednem magam holnapra, hogy behozhassam a lemaradást.”

Hamilton eközben pozitívan nyilatkozott a napjáról, miután csak 66 ezredre volt a legjobb időt futó Charles Leclerc-től. A Mercedes bajnoka emiatt óvatosan optimista a folytatást illetően. „Nagyon jó nap volt. Élveztem, már a legelejétől kezdve jól ment, és lépésről lépésre javítottam a beállításokon. Most nem kellett visszalépni egyszer sem, tehát folyamatosan tudtunk építkezni.”

„Nem tudom, a hosszú etapom milyen a többiekéhez képest, de nem futottunk túl sok kört. A Red Bull és a Ferrari is gyorsnak tűnik, de mi is ott vagyunk nagyjából. Az igazság viszont csak az időmérőn fog kiderülni, ahol nekünk nem mindig sikerült előrelépést tennünk. Egyelőre óvatosak maradunk, és megpróbálunk mindent kihozni a lehetőségekből. Remélhetőleg közelebb vagyunk az elejéhez, mint ahogy látszik, de holnap majd kiderül.”

A Red Bullnak hosszú hétvégék óta most végre biztató volt a teljesítménye, így értékelte a napjukat Max Verstappen.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Versenyképesek lehetünk, ha...
Következő cikk Perez odavan a Red Bull "összeszedettebbnek tűnő" autójáért

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország