Russellt meglepte, mennyivel le vannak maradva mindenkitől

A Williams fiatalja, George Russell arról beszélt, hogy bár tudták, hogy az amerikai pálya nem az ő helyszínük lesz, meglepte, hogy még a középmezőny végétől is messze le vannak maradva.

George Russell, Williams Racing

George Russell, Williams Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

George Russell, a Williams versenyzője a 18. helyet érte el az Amerikai Nagydíj időmérő edzésén, ami akár jó jel is lehetne, hisz azt jelenthetné, hogy a kötelezőn (azaz Kubica maga mögé utasításán) kívül még mást is meg tudott előzni, ám ez a más pont az a Sergio Perez, aki csak installációs kört futott, mivel holnap a boxutcából kell rajtolnia, amiért a szabadedzés után pénteken elmulasztotta a mérlegelést.

Még több F1 hír:

A másik releváns információ azonban jóval aggasztóbb Russell számára is. Míg az utóbbi futamokon legalább a középmezőny végéhez közel tudtak maradni, ma a 17. helyen kieső Kimi Raikkönen is egy másodpercet vert a britre, amit ő maga sem nagyon ért:

„Ha reálisan nézzük a helyzetet, semmiképp nem lett volna esélyünk ennél jobb helyezésre, és ezt már azelőtt tudtuk, hogy megérkeztünk volna ide. Ilyen, vagy olyan okból ez a pálya nem fekszik az autónknak, mondjuk az is igaz, hogy nem sok olyan pálya van a versenynaptárban, ahol normálisan működött.”

„Összességében szeretem ezt a helyszínt, mondjuk az erősen meglep, hogy ennyire le vagyunk maradva a többiektől, szerintem jó kört mentem, még ha nem is tökéleteset. Kicsit nehéz volt működésre bírni a gumikat, a szabadedzés és az időmérő között elég komolyan változtak a körülmények, hát, ez van.”


Hamarosan kezdetét veszi a Formula E következő szezonja, amiben már a Porsche és a Mercedes is csapatot fog indítani. Íme egy igen látványos felvezetés.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc nehéz futamra számít a Mercedes és a Red Bull miatt
Következő cikk Verstappen szerint Hamilton arrogáns

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország