Forma-1 Belga Nagydíj

Russell: "Zűrzavar" volt a sprintidőmérő

George Russell elismerte, hogy számára a Forma-1 Belga Nagydíjának sprintidőmérője „az elejétől a végéig teljes zűrzavar volt”, ahol még a csapattársával, Lewis Hamiltonnal is egymás útjába álltak.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W14, George Russell, Mercedes F1 W14, Valtteri Bottas, Alfa Romeo C43, out of the pits

A száradó spa-francorchampsi pályán az utolsó gyorskör jó időzítése mindennél fontosabb volt, mivel négyen is átvették a vezetést ezek alatt, végül Max Verstappen happolta el az első rajtkockát a McLaren újonca, Oscar Piastri elől.

A Mercedes azonban elmérte pilótái helyezkedését az utolsó kör elején, Russell az első kanyart elfékezve feltartotta Hamiltont, aki végül elment csapattársa mellett a Kemmel-egyenesben, de ekkor már mindkettük körének lőttek.

Ezzel Hamilton a hetedik helyre csúszott vissza, míg az utolsó körét feladó Russell a tizedik rajtkockából kezdi a délutáni sprintet. Russell az F1 TV-nek nyilatkozva a rossz kommunikációt okolta afférjéért Hamiltonnal, elismerve, hogy az egész edzésen formán kívül volt:

„Az elejétől a végéig zűrzavar volt, hogy őszinte legyek. Már az meglepett, hogy a Q3-ba bekerültem, mert annyit hibáztam, a végén pedig elég komolyan félrekommunikáltunk, túl közel voltam az előttem lévő autóhoz, Lewis pedig hozzám.”

„Attól tartottunk, hogy nem fogjuk tudni elkezdeni a kört, mert már a leintés előtt voltunk, de végül jóval több idő volt, mint amire számítottunk, mert azt hiszem, Maxé volt az utolsó autó, ami átlépte időben a célvonalat.”

Russell hozzátette: „Az egész hétvége teljes káosz volt, őszintén, nem a tervek szerint mennek a dolgok, remélhetőleg kicsit fel tudok zárkózni. Magabiztos vagyok azt illetően, hogy a versenyen gyorsabb leszek, de eddig minden egyes időmérős köröm szemétre való volt.”

Hamilton úgy érzi, az első sorba kerülhetett volna, ha Russell nem áll elé: „Nyilván nem örülök neki. Jónak tűnt a kör, az első köröm az első helyre volt jó. Azt hiszem, első vagy második is lehettem volna, nagyon rossz volt köztünk a kommunikáció.”

„Amikor az utolsó kanyarba értünk, volt vagy hét autó, ami ott tötymörgött, szóval azt hittük, nem lesz elég időnk, de mint kiderült, rengeteg időnk volt, aztán jött a dolog George-dzsal, ez van, nem igazán számít.”

A Mercedes autójának teljesítményét illetően Hamilton sokkal optimistább, a hétszeres világbajnok ráadásul harmadik lesz a vasárnapi futamon: „Remekül érzem magam minden körülmények között az autóban. Egy kicsit lassabbak vagyunk a Red Bulloknál a középső szektorban, megtankolva viszont senki sem próbálta még ki a kocsit, remélhetőleg száraz lesz a pálya és jó versenyünk lesz ma.”

A pole-ból induló Max Verstappen így értékelt a sprintkvalifikáció után.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Változik a Belga Nagydíj menetrendje, új időpontban indul a sprintfutam!
Következő cikk Minden csapatot meglepett az FIA húzása a sprintkvalin

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország