Russell elgondolkozott, mekkora büntetést kapna, ha csinálna egy hatalmas kiugrást a rajtnál

A 2020-as Forma-1-es szezonnak már 8 versenyét kellett elhalasztani, vagy eltörölni a koronavírus-járvány miatt, ezért előrelépett a szimulátorozás, és egyre több online bajnokság indul el a szünet kitöltésére.

Russell elgondolkozott, mekkora büntetést kapna, ha csinálna egy hatalmas kiugrást a rajtnál

George Russell, a Williams Forma-1-es pilótája is szeretne most már valamilyen versenyben részt venni a szünet alatt, és azt mondta, „éppen itt az ideje, hogy játsszak egy keveset.”

Az F1 Virtual Grand Prix sorozata múlt hétvégén kezdődött, de a jelenlegi mezőnyből csak Lando Norris, és Russell csapattársa, Nicholas Latifi vett részt a versenyen, viszont Russell csatlakozására is lehet számítani. Azóta kiderült, hogy ezen a hétvégén Russell is rajthoz áll a virtuális nagydíjon, akárcsak Charles Leclerc.

Russell a Sky Sports új vodcastjének volt a vendége, ahol elmondta: „Sosem voltam igazán benne az E-sportokban, mert rengeteg szimulátoros dolgom volt, amikor a Mercedesnél voltam tesztpilóta.”

„Őrülten hosszú napok voltak. A legutolsó dolog, amit akkor csinálni akartam, hogy hazaérkezés után megint egy szimulátor elé ülök. Most azonban vonz a lehetőség. Múlthéten érkezett meg a szettem, és elkezdtem gyakorolni egy kicsit.”

„Még mindig nagyon rosszul megy most, de vonzóak a lehetőségek, úgyhogy lehet, kipróbálom magamat itt-ott.”

 

Russell elköltözött Londonból, amíg tart a kijárási tilalom Nagy-Britanniában, és leköltözött a szüleihez, ahol egy saját konditermet is kialakított az edzőjével. Azt mondta Russell, hogy az otthoni szimulátorozást is szeretné beépíteni a napi rutinjába, hogy a „legtöbbet hozza ki a helyzetből”, és ne érezze azt, hogy „elpazarolt három hónapot a semmire.”

„Most még csak az edzésre fókuszálok, és kezdek belejönni a futásba is. Sosem voltam egy jó futó, úgyhogy ez kiváló alkalom arra, hogy dolgozzak az 5km-es időmön.”

„Általában vagy versenyzünk hétvégén, vagy a gyár szimulátorában vagyok. Most biztosan szimulátorozni fogok otthon is, elsősorban az edzésem érdekében, mindenek felett.”

Még több F1 hír:

Az interjúban részt vett Johnny Herbert is, a korábbi Forma-1-es pilóta, aki részt vett a bahreini virtuális versenyen. A háromszoros futamgyőztes a rajtrács hátuljáról indult, de már az első körben vezetett, miután teljesen levágta az első kanyart.

Russell is nézte a versenyt, és viccelődve mondta, hogy Herbert megmozdulása „fantasztikus” volt, és „inspiráló”.

„Van egy kevés tapasztalatom arról, hogyan kell a mezőny végéről indulni, úgyhogy lehet ezt is felhasználom majd, amikor versenyzek, hogy egy kis képernyőidőt szerezzek. Őszintén gondolkodtam ezen a lehetőségen, hogy vajon mekkora lenne a büntetés, egy hatalmas kiugrás után. Lehet, hogy jobban megérné csak letölteni a büntetést, mint a mezőny végéről indulni.”


George Russell első lépései a nemrég bemutatott F1-es Williamsszel, ami sokkal hamarabb elkészült, mint az elődje. A legendás brit csapat mindent megtesz azért, hogy elmozduljon a rajtrács végéről.

megosztás
hozzászólás
Milyen esport-versenyeket rendeznek áprilisban?
Előző cikk

Milyen esport-versenyeket rendeznek áprilisban?

Következő cikk

Barrichello és több korábbi F1-es sztár is ott lesz a legendák online versenyén!

Barrichello és több korábbi F1-es sztár is ott lesz a legendák online versenyén!
Hozzászólások betöltése