Russell: Talán egy másik pilótára nem húzta volna rá Bottas...

George Russell továbbra sem tudja mire vélni Valtteri Bottas „veszélyes” mozdulatát a Forma-es Emilia-Romagna Nagydíjat félbeszakító balesetük után, és azt is megpedzegette, hogy „talán egy másik pilótával” máshogyan viselkedett volna.

Marshals clear the damaged car of Valtteri Bottas, Mercedes W12, from the gravel trap

Marshals clear the damaged car of Valtteri Bottas, Mercedes W12, from the gravel trap

Charles Coates / Motorsport Images

Russell és Bottas az imolai verseny féltávjánál ütköztek össze, miután a Williams versenyzője a 9. helyért támadta a Mercedes finn pilótáját. Russell DRS-sel a külső ívre húzódott, és véleménye szerint Bottas azzal, hogy minimálisan ráhúzta a kormányt, elő is idézte a bajt, mivel a jobb első kerekével rá is ment a fűre.

A két pilóta sértetlenül megúszta a piros zászlót előidéző balesetet, de mindketten dühösen szálltak ki az autóból, Russell megveregette Bottas sisakját, miközben azt kérdezte tőle, hogy „meg akarsz ölni minket?”, miközben Bottas a középső úját mutatta neki.

 

Bottas szerint „egyértelműen” Russell hibázott, mivel ő elég helyet adott neki, míg Russell szerint Bottas nem tisztelte a pilóták íratlan megállapodását a féktávon való ívváltásról:

„Van ez a kis íratlan megállapodásunk, hogy amikor valaki DRS-sel érkezik mögötted, nem mozdítasz már a kormányon az utolsó pillanatban. Ott voltam mögötte a szélárnyékban, és pont, ahogyan mellé értem, ő egy picit rám húzta a kormányt, ami pont elég volt ahhoz, hogy kikerüljek a vizes ívre.”

„Ez teljesen tiszta körülmények között, egy másik pályán is veszélyes, nemhogy ezen a nagyon keskeny pályán, ami félig vizes volt. Balszerencsés eset volt, de elkerülhető lett volna, mert hiába beszélünk apró mozdulatról, annak 300 km/h óra fölött óriási jelentősége van.”

Még több F1 hír:

Arra a kérdésre, hogy mi járt közvetlenül az ütközés után a fejében, Russell – a Mercedes juniorpilótája, aki a tavalyi Szahír Nagydíjon beugróként futamot is nyerhetett volna – elmondta, hogy nem tudja, mennyi személyes indíttatás volt Bottas menőverében.

„Természetesen nagyon kiakadtam, és dühös voltam. A 9. helyért harcoltunk, egy 9. hely semmit nem ér neki, teljesen jelentéktelen. Egy olyan manővert mutatott be, amilyet akkor szoktak, amikor valaki az utolsó körben harcol a futamgyőzelemért.”

„Muszáj feltenni a kérdést, hogy mégis miért csinálta ezt a 9. helyért. Talán, ha egy másik pilóta lett volna mellette, nem is tette volna. Ilyen gondolataim voltak…”

„Biztos vagyok benne, hogy ő úgy érzi, én hibáztam, ebben nem kételkedem. Ugyanakkor azt is tudja, hogy milyen az, amikor valakit DRS-sel követsz a szélárnyékban. Pontosan tudja, hogy nem kéne ilyen manővereket bemutatnia. Mint mondtam, az utolsó körben, a futamgyőzelemért, talán. De nem ilyen körülmények között, a verseny közepén, a 9. helyért.”

Verstappen nyerte a kaotikus imolai F1-es futamot Hamilton előtt, Norris is dobogón!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: A Russellel történt ütközés "egyértelműen az ő hibája volt"
Következő cikk Horner: Több pontot kellett volna hoznunk a Mercedesen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország