Russell: nem dicsőség, ha az utolsó helyért vívunk Kubicával

George Russel elmondta, nem az az elsődleges célja újoncként, hogy legyőzze Robert Kubicát, amennyiben a csapat továbbra is a mezőny végén fog tengődni. A Mercedes támogatását élvező Russell azt akarja, hogy javítsanak a Williams helyzetén, rendszeresen pontokért harcoljanak.

George Russell, Williams Racing

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Russell rögtön mélyvízbe kerül azzal, hogy a Williamsnél debütál, hiszen a csapat az ötödikről a 10. helyre esett vissza idén, csodaszámba ment a pontszerzés a félresikerült FW41-gyel. A teljes pilótacsere és a 2019-es szabályok reményt jelentenek Grove-ban, ahol nehezen tudnak elképzelni az ideinél rosszabb forgatókönyvet. Russell elmondta, egyértelmű célokat tűztek ki, ennek megfelelően kell eljárni – személyes szinten is.

„Úgy gondolom, nagyon világosak a céljaink a következő évet illetően, ami abban áll, hogy a Williams ismét pontokért harcoljon és a középmezőny elején legyen”- mondta a brit F2-bajnok. „Azt akarjuk, hogy elismerjenek, jó eredményeket akarunk felmutatni.”

„Ha legyőzöm a csapattársamat, de mindez az utolsó pozícióért történik, akkor az senki számára sem jelent dicsőséget vagy élvezetet. Nagyon keményen fogunk együtt dolgozni Roberttel – először is azért, hogy a csapat odakerüljön, amit megérdemel, és majd ezek után meglátjuk, milyenek az eredmények.”

Még több F1 hír:

Kubica 2010 óta nem indult az F1-ben, előtte négy szezont és egy győzelmet könyvelt el karrierje során. Russell biztos benne, hogy remek párost fognak alkotni, előre tudják mozdítani a csapat megfeneklett szekerét.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy csapattársak leszünk Roberttel”- erősítette meg a pozitív elvárásokat Russell. „Extrémmotivált, iszonyatosan nagy tudással bír az autó technikai aspektusát illetően, az pedig nyilvánvalóan nem titok, hogy kemény éve volt a Williamsnek 2018-ban. Az ő tapasztalatával és az én tudásommal, illetve az én tapasztalatommal, amire a Mercedesnél tettem szert, irtózatosan sokat adhatunk a csapatnak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Exkluzív F1-es animációs videó: így védte meg a Halo Leclercet a súlyos fejsérüléstől
Következő cikk Videón: A 10 legdrámaibb kiesés a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország