Russell: Túl szép volt, hogy igaz legyen

George Russell úgy gondolja, a Valtteri Bottasszal szemben kiépített előnye „túl szép volt, hogy igaz legyen”, még mielőtt egy kerékcserés katasztrófa és egy defekt megfosztotta élete első Forma-1-es győzelmétől.

George Russell, Mercedes-AMG F1

George Russell, Mercedes-AMG F1

Steve Etherington / Motorsport Images

A Mercedesnél első versenyét a koronavírusos Lewis Hamilton helyetteseként futó George Russell a második helyet szerezte meg az időmérőn, a rajtnál pedig megelőzte csapattársát, Valtteri Bottast. El is tudott szakadni a mezőnytől az első etapon és három körrel Bottas előtt cserélt kereket, így nagyjából nyolc másodpercre tudta előnyét növelni vele szemben.

Egy biztonsági autós fázis elrendelésekor azonban a Mercedes úgy döntött, mindkét pilótájukon gyors kerékcserét végeznek. Egy hiba miatt azonban Bottas kerekei kerültek Russell autójára, így a britnek egy körrel később újra be kellett jönnie, ezzel az ötödik helyre esett vissza.

Ezután átküzdötte magát a mezőnyön, de egy defekt miatt negyedszer is ki kellett cserélni a gumikat, így a kilencedik hellyel kellett beérnie. Russell, mióta 2018-ban a Formula 2 bajnoka lett, először vezetett futamot, eddig ugyanis a Williamsszel a mezőny hátsó felében foglalt helyet.

Még több F1 hír:

Russell a Motorsport.com kérdésére, hogy milyen érzés volt újra a mezőny élén, így válaszolt: „Jó volt ott lenni, vezetni a versenyt, jó ideje nem volt már ilyen. De valamilyen szinten fura is, mert bár nyilván a célunk a győzelem, de az is a célja az embernek, hogy az autójával elérhető legjobb helyezést húzza be.”

„A 18 hónap alatt, amit a Williamsnél eltöltöttem, voltak fantasztikus versenyeim, ahol 12. vagy 14. lettem. A mi számunkra az győzelemmel ért fel. Vagy amikor bejutok a Q2-be, az nekünk maga a pole pozíció. Attól a teljesítménytől is masszív löketet kap az ember. A győzelem azonban egészen más szint.”

„Nem akartam azonban elszállni magamtól, a munkámra összpontosítottam. Nagyjából úgy a verseny felénél volt vagy nyolc másodperc előnyöm Valtterivel szemben. Azt gondoltam, ez túl szép, hogy igaz legyen. És tényleg túl szép volt, hogy igaz legyen.”

 

Russell az indulás után az első kanyarban el tudott menni Bottas mellett, a futam után pedig elárulta, hogy a rajttól félt legjobban, mert ebben mindig is gyenge volt, ráadásul a kuplungkarokat kifejezetten Hamiltonra tervezték az autóban:

„A rajt egy olyan szakasza volt a versenynek, ami miatt egész hétvégén ideges voltam. Lewis kuplungkarjait használtam, amiket az ő kezeire és ujjaira öntöttek, nekem ezek nem illettek a kezemre rendesen.”

„Vagy száz rajtgyakorlatot elvégeztem a szobámban felállított gépen, nem futott más a fejemben, csak az, hogy gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Nagyon elégedett voltam, hogy a rajtot jól kaptam el és a belső íven el tudtam menni Valtteri mellett.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Schumacher: Bottas most biztosan boldog, hogy van már szerződése!
Következő cikk Binotto: nincs miről beszélni Leclerc balesetével kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország