Russell Törökországban folytatná a pontszerző sorozatát

A rendkívül jó formában lévő George Russell nem számít arra, hogy megismétlődik a tavalyi kaotikus verseny, ugyanakkor ettől függetlenül is bízik benne, hogy jó eredményre lehetnek képesek. Dave Robson arról beszélt, hogy mik okozzák a pálya legnagyobb kihívásait.

Russell Törökországban folytatná a pontszerző sorozatát

George Russell elképesztő ütemben kezdte szállítani a pontokat a szezon második felében, Törökország pedig egy ideális helyszínnek tűnik ahhoz, hogy célba vegye a pontversenyben előtte álló Juki Cunodát.

„Amikor itt versenyztünk 2020-ban, ez egyfajta jégpálya volt, ami sok lehetőséget kínált” – elevenítette fel a tavalyi futamot Russell. „Nem hiszem, hogy idén is ez lesz a helyzet, de készen állunk mindenre, bármilyen viszonyokat is dobnak elénk.”

„Az elmúlt 5 versenyből 4 alkalommal is pontokat szereztünk, szóval úgy megyünk bele ebben a hétvégébe, hogy teljes a magabiztosságunk, és remélhetőleg el tudunk itt érni egy jó eredményt” – tette hozzá a brit.

Még több F1 hír:

Dave Robson, a teljesítményért felelős vezető úgy gondolja, hogy idén az időjárási körülmények is barátságosabbak lesznek, valamint a csapatok is magasabb szintet fognak képviselni, így nem hiszi, hogy ismét egy kaotikus futam következne.

„Idén az időjárás előrejelzés jónak tűnik, a pálya felülete beérett, kezelték azt, a Pirelli pedig egy lágyabb keveréket kínál. Mindez jelentősen javítja az autók teljesítményét, növeli a pilóták magabiztosságát, ami egy izgalmas futamhoz vezet.”

„Habár a 8-as kanyar a pálya jellegzetessége, a gyors és hullámzó kanyarok nyújtják az igazi kihívást. Ez sokat követel az autóktól, valamint bátorságot és elkötelezettséget a pilótáktól. A kanyarok, illetve a jól elhelyezett egyenesek elősegítik az előzéseket, továbbá megnövelik a stratégiai lehetőségeket vasárnapra.”

Horner vigyázni kell a növekvő futamszámmal

megosztás
hozzászólás
Räikkönen a Török Nagydíj előtt: „Nem sokat olvashatunk bele a 8. helyembe…”
Előző cikk

Räikkönen a Török Nagydíj előtt: „Nem sokat olvashatunk bele a 8. helyembe…”

Következő cikk

Immár biztos: Sainz a mezőny végéről indul Törökországban

Immár biztos: Sainz a mezőny végéről indul Törökországban
Hozzászólások betöltése