Russell szívesen megküzdene Hamiltonnal, de még nem gondol 2022-re

A Williams néhány hete jelentette be, hogy George Russell 2021-ben is a csapat pilótája marad. A mai napon pedig hivatalossá vált, hogy Valtteri Bottas sem megy sehová a Mercedestől. Russell szeme előtt azonban még nem 2022 lebeg.

George Russell, Williams Racing

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A fiatal brit tehetségtől azt kérdezték, hogy Bottas hosszabbításának bejelentésével miben szeretne még fejlődni a következő tizenkét hónapban, hogy megmutassa az embereknek, hogy készen áll egy topcsapathoz igazolni.

„Még csak a 2020-as szezon negyedik versenye ment le! Még túlságosan korai lenne 2022-ben gondolkozni. Ahogy mindig is mondtam, csak kimegyek a pályára, csinálom, amit kell, a maximumot igyekszem nyújtani, ahogyan azt a karrierem során mindig” – kezdte Russell.

„A Mercedes még mindig teljes mértékben támogat engem. Minden a 2017-ben lefektetett terv szerint zajlik, amikor aláírtuk a szerződést, és a cél az volt, hogy a Forma–1-be jussak. Igazából nem a semmiért fektettek belém ennyi pénzt és energiát.”

Még több F1 hír:

„Ahogy már mondtam, csak vissza kell ezt adjam azzal, hogy végzem a dolgom a pályán, és remélhetőleg folyamatosan fejlődhetek. Most egy elég jó szinten állunk a Williamsszel, szóval meglátjuk majd, hogy hová vezet ez a következő 18 hónapban.” Russell tehát egyelőre a Williamsre és az ottani teljesítményére helyezi a hangsúlyt.

Persze azért arról is megkérdezték, hogy mennyire élvezné, ha Hamilton ellen mehetne egyforma autóban. „Szerintem mindenki elképesztően izgatott lenne egy ilyen lehetőség miatt. Az elsődleges dolog az, hogy akkor a domináns autóban ülne az ember. A Mercedes egyre csak erősebbnek tűnik, ahogyan haladunk előre, ami lenyűgöző.”

„És az, hogy talán statisztikailag a valaha volt legjobb F1-es pilótává váló versenyző ellen kellene küzdeni; úgy vélem, hogy mindenki imádná ezt a lehetőséget. Most viszont nem akarok olyasmikre gondolni, amik nem a jelennel kapcsolatosak. Csak erre a hétvégére koncentrálok, hogy teljesen őszinte legyek.”

„Napról napra, versenyről versenyre haladok, és mielőtt megtudnánk, már 2022-őt írunk, és majd meglátjuk, hogy akkor mi történik” – zárta gondolatát a brit tehetség.


A McLaren bemutatta Alonso különleges Indy 500-as festését

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen elárulta kiakadásának okát
Következő cikk Magnussen Silverstoneban már nem térdelt le, elmondta, miért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország