Russell szerint talán még a Q2 sem lesz meg

A Monacói Nagydíj első két szabadedzését követően George Russell úgy érzi, hogy a csapat számára a Q2-be jutás lehet a reális cél a szombati kvalifikáción, de még ezt is kérdésesnek érzi.

George Russell, Williams FW43B

George Russell, Williams FW43B

Mark Sutton / Motorsport Images

A Williams számára különleges verseny következik Monacóban, ugyanis ez lesz a grove-i alakulat 750. futama a Forma-1-ben, ám egyelőre nem úgy tűnik, hogy George Russell vagy Nicholas Latifi képes lehet valamilyen extra eredménnyel hozzájárulni a történelmi szerepléshez.

Russell az első két szabadedzésen nem tudott megvillanni, először a 19. helyen végzett, majd előrelépett a 15. pozícióba, ráadásul a fiatal brit tehetség úgy érzi, hogy a kvalifikáción még a Q2-be jutás is nehézségeket okozhat a csapat számára.

„Ma egy kicsit küzdöttem az autó hátuljával, ami egy olyan pályán, mint ez, különösen nehézzé teszi, hogy a határokat feszegesd. A köröm nem volt tökéletes, még egy kicsit tudok javítani az időn, de így is úgy gondolom, hogy a többiek mögött vagyunk egy lépéssel.”

Még több F1 hír:

„Hogy őszinte legyek, a Q2 kicsit elérhetetlennek tűnik ezen a hétvégén, amit nem gyakran szoktam mondani. Tudjátok, megpróbáltunk korábban bekerülni a Q3-ba, közel voltunk hozzá, de ezen a hétvégén még a Q2 is elérhetetlennek bizonyulhat.”

Russell szavait alátámasztja, hogy az Alfa Romeo pilótapárosa képes volt több alkalommal is beverekedni magát a legjobb 10-be az edzés során, ráadásul biztató tempót mutattak fel, ami nem jó előjel a Williams számára.

„Az autónk nagyjából ott van, ahova vártuk, a 9. leggyorsabb csapat vagyunk. Az Alfa Romeo nagyon gyorsnak tűnik, hogy őszinte legyek, számítottunk erre, számoltunk ezzel ezen a pályán. Lesz egy hosszú napunk, hogy kielemezzünk mindent, és biztos vagyok benne, hogy tudunk még javulni szombatra.”

Hamiltont is meglepte a Ferrari tempója

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: Nekünk is vannak videóink a Mercedesről
Következő cikk Alonso meglepetésekről beszélt a kvalifikáció előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország