Russell szerint Perez büntetésével „Fortuna” visszaadott neki valamit a rossz 2023-as szezonjáért
George Russell szerint azzal, hogy Sergio Perezt megbüntették, és megtarthatta a dobogóját a 2023-as Forma-1-es szezon utolsó versenyén, „Fortuna” törlesztett egy kicsit neki a rossz évéért.
Sergio Perez azután kapott egy 5 másodperces büntetést az Abu-Dzabi Nagydíjon, hogy a 6-os kanyarban nekiment Lando Norris McLarenjének, miközben a belső íven próbálta előzni a brit pilótát.
Perez büntetése különös végjátékhoz vezetett a leintés előtt, hiszen Charles Leclerc annak reményében, hogy Perez elég nagy előnyt ki tud autózni George Russell-lel szemben ahhoz, hogy letaszítsa a dobogóról a brit pilótát, még a második helyre is felengedte Perezt.
Ez azonban végül nem jött össze a Ferrari versenyzőjének, Russell 3. helye pedig azt jelentette, hogy a Mercedes legyőzte a Ferrarit a konstruktőri bajnokság 2. helyéért folytatott versenyben. Russell elismerte, hogy Perez büntetése szerencsés volt az ő szempontjukból, de úgy érzi, hogy ennyi szerencsét megérdemel a kihívásokkal teli szezonja után, amelyben ezúttal csapaton belül rendszeresen elmaradt Lewis Hamiltontól.
„Összességében ez egy nagyszerű hétvége volt, és örülök, ilyen jó eredménnyel zártam egy egyébként nagyon nehéz szezont” – értékelt Russell.
„Csapatként is nehéz év volt, de nekem személyesen is meg kellett emésztenem, hogy nem szereztünk olyan eredményeket, amilyeneket szerintem megérdemeltünk volna. Hiába voltak erős hétvégéink néha, a jó eredmények kicsúsztak a markunkból.”
„Fortuna ma talán a mi oldalunkon volt Checho büntetésével, de szerintem ezzel még nem törlesztett mindent az idei versenyekért.”
Leclerc hozzátette, hogy „amint megtudta”, hogy Perez büntetést kap, eldöntötte, hogy el fogja engedni a Red Bull pilótáját, mivel szerinte „ez volt az egyetlen esélye” arra, hogy valahogyan megszerezzék a konstruktőri bajnokság 2. helyét.
Így nyilatkozott Lando Norris a Perez versenyét tönkretevő büntetésről.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.