Russell szerint Hamilton talán minden idők legjobbja, de képes eljutni arra a szintre

A Mercedes juniorja, aki előtt szép jövő állhat, és lehetséges, hogy 2021-től Lewis Hamilton csapattársa lesz a világbajnok csapatnál, nagyon elismerően nyilatkozott a hetedik címére készülő rekorderről.

George Russell, Williams Racing

George Russell, Williams Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

A Forma-1 egy nagyon nagy váltáson fog átesni, ami részben már meg is történt, hiszen ott vannak a rajtrácson azok a fiatal tehetségek, akik a jelent és a jövőt jelentik a kategória számára. Több egészen kivételes pilótáról is beszélhetünk, akik képesek lesznek pótolni a nagyobb neveket.

Még több F1 hír:

Max Verstappen és Charles Leclerc messze a legtöbb rivaldafényt kapja, de nemcsak a sebessége és a tehetsége miatt, mivel ők azok, akik egy top-csapatnál lehetnek. Ezzel szemben például George Russellnek, aki korábban szinte mindent megnyert, ahol járt, és igen hamar, a mezőny leggyengébb alakulatánál kell bizonyítania.

Russell a Mercedes juniorja, így lehet esélye arra, hogy Lewis Hamilton csapattársa legyen. Nagyon érdekes lenne látni azt, hogy a hatszoros világbajnok hogyan kezelné a helyzetet a fiatal generáció egyik legjobbja ellen.

A Williams pilótája nem a Forma-1 hivatalos bemutatkozóvideójában nagyon határozottan beszélt a terveiről, és arról, hogy miképpen jutott el a királykategóriáig. George nem akar túl arrogánsnak tűnni, de mindannyian tudjuk, hogy néha annak kell lennie egy versenyzőnek, aki mindent el szeretne érni a karrierjében.

„Nem akarok túl arrogáns lenni. Megpróbálok bizonyítani magamnak a pályán, miközben elkötelezett és nagyon koncentrált vagyok. Mindig mindent beleadok, ami lehetséges, és hiszek magamban.” - mondta a bemutatózójában Russell.

George Russell, Williams Racing

George Russell, Williams Racing

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Azt hiszem, Lewis a legjobb versenyző odakint, és talán minden idők legjobbja is. Biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan jó lehetek, mint ő. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ez megvalósuljon.” - idézte a Motorsport-Total.com a piltótát.

„Emlékszem, amikor reggel 6 órakor felkeltem az Ausztrál Nagydíj miatt. Abban az időben Jenson Buttont egy fehér és sárga autóban láttam vezetni a versenyt. Akkor azon gondolkoztam, hogy milyen érzés egy ilyen autót vezetni, és megnyerni a futamot. Attól a pillanattól kezdve F1-es versenyző akartam lenni. Általánosságban nagyon érdekelt voltam a sportban.”

Russell elérte a célját, és a 20-as évei elején már ott is van a Forma-1-ben. 2017-ben a GP3-at, míg 2018-ban az F2-t nyerte meg, ami egy tökéletes ajánlólevél volt a kategóriába. Egy gyors autó azonban még hiányzik neki.

„Mentális szinten is mindent beleadtam, és nagyon sok energiát fektettem abba, hogy bejussak a Forma-1-be. Most itt vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy leállok. Az út még nem ért véget. Amikor a Forma-1-ben vezetsz, az olyan, mintha a világ legizgalmasabb, leggyorsabb és legveszélyesebb hullámvasútjára váltottál volna jegyet.”

„Mindig határon vagy az autódban. A legrosszabb dolog az, ha F1-es versenyző vagy, hogy nem tudod kívülről figyelni a versenyt. Természetesen azt szeretném, hogy minél több világbajnokságot nyerjünk, és rekordokat írjuk, de nem ezen célok miatt akarok kiemelkedni.”


George Russell első lépései a nemrég bemutatott F1-es Williamsszel, ami sokkal hamarabb elkészült, mint az elődje. A legendás brit csapat mindent megtesz azért, hogy elmozduljon a rajtrács végéről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren szerint a koronavírus nem befolyásolja a motorváltásukat a Mercedesszel
Következő cikk Egyes események egybeolvadhatnak a Forma-1-ben a koronavírus miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország