Russell szerint ezért lendült ilyen jó formába a Williamsszel

George Russell szerint annak ellenére, hogy továbbra is a versenytempóján dolgozik a Williams, az új beállításaik javítottak a Forma-1-es autójuk időmérős tempóján is.

George Russell, Williams FW43B

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

George Russell Portugália után ismét a 11. helyre kvalifikálta magát a Williamsszel, ezúttal mindössze 8 ezreddel maradt el a Q3-as szerepléstől, azonban Juki Cunoda büntetése miatt mégis a 10. helyről rajtolhat majd, elsőként a gumit már szabadon választható pilóták közül.

A Mercedes 2022-es ülésére pályázó brit szerint ezúttal a pénteki szabadedzéseken a versenytempója is jó volt, és még ő is úgy érzi, hogy jó eséllyel pályázhat a pontszerző helyekre a valószínűleg száraz versenyen, miután nyers erőből vert meg papíron nála erősebb pilótákat is.

Russell szerint Franciaországban karrierjének legjobb williamses versenyét teljesítette azzal, hogy a 12. lett egy olyan futamon, ahol senki nem esett ki előle, ezt a bravúrt pedig ismét megismételné.

„Természetesen az volt a célunk, hogy bejussunk a Q3-ba, ami óriási siker lenne” – értékelt az időmérő után Russell. „Nagyon közel voltunk és nagyon kielégítő, amikor mindent ki tudunk hozni a kocsiból. Ennek ellenére a hangsúlyt a versenybeállításokra helyezzük.”

„Szerintem ide önerőből jutottunk el, de nagyon sok gyors srác van mögöttem, Sainz, Ricciardo, Vettel. A célom attól még az lesz, hogy pontot szerezzek.”

Még több F1 hír:

„Tegnap valószínűleg az eddigi legjobb szabadedzésünket teljesítettük” – mondta Russell a Motorsport.com kérdésére, hogy ezúttal milyen lesz a versenytempójuk. „Egy új szett keménnyel teljesítettem a versenyszimulációt, szóval az lehet, hogy számított egy kicsit, de szó sincs arról, hogy kevés üzemanyaggal köröztünk volna.”

„Az autó nagyon jó volt, és erősnek tűnt a tempónk, remélhetőleg az vasárnap is megmutatkozik majd. Egy kicsit másmilyen irányba indultunk el a beállítások terén, és ez kifizetődőnek látszik. Még csak pár versenyt teljesítettünk így, szóval még várnunk kell egy pár versenyt, mielőtt kijelenthetnénk, hogy áttörést értünk el.”

A Williams teljesítménymérnöke, Dave Robson szerint nem dolgoznak radikálisan máshogyan, mint a Stájer Nagydíjat megelőző hétvégén, de ő is elismerte, hogy még csak most értik meg, hogy milyen hatása van az FW43B-re a Bakuban bemutatott fejlesztéseknek, amelyekkel kapcsolatosan biztatóak az első jelek.

Az Alfa Romeo is beleszállt az FIA-ba: ez így nem helyes

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Alfa Romeo is beleszállt az FIA-ba: ez így nem helyes
Következő cikk Steiner megajándékozta Mazepint… egy Mazespinnel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország