Russell szerint a Williams előre látta a gumiproblémákat

George Russell elárulta, hogy a Katari Nagydíjon történt gumiproblémákat a Williams előre látta, de nem tudtak rá időben reagálni, ugyanis nem volt egyértelmű jele.

George Russell, Williams FW43B

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Williams brit pilótája Bottas, Norris és csapattársa, Latifi mellett egyike volt annak a négy pilótának, akiknek bal első defektjük volt és mindegyik versenyző kijelentette, hogy nem volt semmi jele annak, hogy a gumik nem bírják tovább. A Mercedes leendő pilótája azonban kijelentette, hogy a Williams „előre látta" a gumiproblémákat az oldalirányú terhelés miatt.

„Nem volt jele a defektnek, de valójában előre láttuk ezt a verseny előtt. Csak a gumi külső válla a bal elsőn, ami korlátot jelentett, valószínűleg 10 centiméter a bal első külső vállán, ami szó szerint csak úgy megszűnt egy ponton“ - magyarázta Russell.

A verseny után George Russell elmondta, hogy amennyiben megúszta volna defektet, akkor sem tudta volna megtartani pozícióját, ugyanis a mögötte érkezők sokkal gyorsabbak voltak és a Williams nem volt képes felvenni velük a versenyt a nagysebességű kanyarokban.

Még több F1 hír:

„Ennek az az oka, hogy egyszerűen nem volt elég tempónk a nagysebességű kanyarokban, amelyek az egyenesekre vezettek. A srácok már mögöttem voltak. Ha tovább tudok menni, akkor ettől függetlenül megelőztek volna. Nincs miért csalódottnak lennem a defekt miatt. Az volt a helyzet, hogy nem volt elég sebességem a kör hátralévő részében."

Arra a kérdésre, hogy a Pirelli tehetett volna-e többet a defektek megelőzése érdekében, Russell hozzátette: „Ezek a Forma–1-es autók annyira gyorsak, hogy a gumik elhasználódnak. Átmész azokon a jobbos kanyarokon, hetedik sebességfokozatban, körülbelül 270, 280 kilométer/órával és ez fog történni“ - mondta.

"Ez a pálya lenyűgöző, nagyon keményen lehetett nyomni, viszonylag sima volt, ami lehetővé tette a versenyzők számára, hogy teljes erőbedobással nyomják. Valószínűleg az egész F1-es tapasztalatom alapján ez volt az a verseny, ahol a legnagyobb volt a tempó abból a szempontból, hogy mennyire lehetett nyomni. Ez nagyon élvezetes volt, de nyilvánvalóan nem jött össze nekünk“ - zárta Russell.

Masi nem ért egyet Hamiltonnal: a szabályok igenis érthetőek

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso szerint a 2022-es felkészülés újabb szintjére léptek
Következő cikk Hamilton: Silverstone óta nem jött fejlesztés, szóval egészen fenomenális a fejlődésünk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország