Russell: szégyen, hogy a mezőny tagjai a teljesítményt helyezik a biztonság elé

A Forma-1-es pilóták jelentős részének nem tetszik az FIA technikai direktívája, amit a delfinezéssel kapcsolatban vezettek be, ugyanakkor a Mercedes pilótája kritikusan áll versenytársai szemléletéhez.

George Russell, Mercedes-AMG, on the grid with an engineer

A 2022-es Forma-1-es szezon slágertémája a delfinezés, amely jelenség a ground effect aerodinamikai kialakítás mellékhatásaként jelentkezett a szezon előtti tesztek során és azóta is küszködnek vele a csapatok.

Az Azeri Nagydíj után jó néhány versenyző panaszkodott a pattogás egészségügyi hatásaira, aminek következtében az FIA a Kanadai Nagydíj előtt egy technikai utasítást adott ki és bejelentették, akár meg is büntethetik azokat a csapatokat, amelyek autója a határértéket meghaladóan delfinezik.

Még több F1 hír:

Az irányító testület lépése nagy vitát váltott ki a paddockban, a legtöbb istállónak nem tetszik a direktíva, sokan úgy vélik, a delfinezéstől leginkább szenvedő Mercedes provokálta ki a szabályváltoztatást.

Az új szabályok szerint, amely konstrukciók a kelleténél jobban pattognak, azoknak meg kell emelni a hasmagasságát, továbbá az FIA engedélyezte plusz egy merevítő elem felszerelését az autóra, amellyel a Mercedes élt is a kanadai szabadedzések során, végül azonban nem vetették be az időmérőn és a futamon.

Még több F1 hír:

George Russell azonban nem érti, hogy a versenytársai miért panaszkodnak az intézkedések miatt, hiszen ez a pilóták egészségének megőrzését hivatott elősegíteni, ezért úgy véli, a mezőny tagjai sokkal inkább a teljesítményt helyezik előtérbe a biztonsággal szemben.

„A szezon elején Sainz, Perez, vagy éppen Verstappen is panaszkodott, mennyire rossz a pattogás, de most erősnek tűnik a teljesítményük és nyilvánvalóan nem szeretnének változásokat, amelyek hátráltatnák őket“ - fogalmazott a brit.

 

„Szégyen, hogy a mezőny tagjai a teljesítményt helyezik előtérbe a biztonsággal szemben, de az a helyzet, hogy Bakuban például alig láttam a táblát a célegyenesben, mert annyira ugrált az autó, hogy nem tudtam elolvasni“ - magyarázta a Mercedes versenyzője.

„Láttam egy felvételt Stroll egyik köréről, ahol azzal küzdött, hogy állítsa át a gombokat a kormányon, mert annyira rázkódott az autó. Mindannyian nyerni akarunk, hiszen versenyzők vagyunk, de a testi épségünk mindennél fontosabb“ - zárta Russell.

Piquet rasszista kifejezéssel kritizálta Lewis Hamiltont


Nézzétek meg a Forma-1-es Kanadai Nagydíj legjobb képeit az alábbi videóban!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Liberty: a Nizzai Nagydíjjal nem Monacóra akarunk nyomást helyezni
Következő cikk Gasly: a középmezőnyben harcolni olyan, mint a halál

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország