Russell: Semmivel sem leszünk előrébb Monaco után...

George Russell szerint Monaco az egyik legrosszabb pálya, ahol az új fejlesztéseket bevethetik. A fiatal brit tehetség azon a véleményen van, hogy akár jól teljesítenek, akár rosszul, erre nem lehet alapozni a jövőben.

A view of Monaco track

Mint arról mi is beszámoltunk, a Mercedes egy merőben más felfogást képviselő autóval gurul pályára Monacóban. Az oldaldobozok megjelenésétől azt remélik a német gyártónál, hogy versenyképesebbek lehetnek, ám azzal, hogy Imolában nem tartották meg a futamot a heves esőzések miatt, nehéz helyzetbe került Russell és Hamilton.

Egy új konstrukcióval kapcsolatban ugyanis az első és legnagyobb aggály, hogy a pilóták nem érzik magukat otthonosan a volán mögött, csökken az önbizalom, ami hibákhoz vezethet, Monacóban pedig minden apró hiba komoly következményekkel járhat. Russell azonban a pálya egyedi karakterisztikája miatt úgy gondolja, hogy nem lesznek sokkal előrébb a futam után.

„Nyilvánvalóan tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy nagyon egyedi pálya, és vélhetően nem fogunk semmit sem kiolvasni az új frissítések teljesítményéből ezen a hétvégén” – osztotta meg a monacói pályán bevetésre szánt fejlesztésekkel kapcsolatos aggályait Russell.

„Mindig vannak kiugró csapatok, akik egy olyan pályán, mint Monaco, túlteljesítenek, és vannak csapatok, akik alulteljesítenek Monacóban, de végső soron nem úgy terveztük az autót, hogy Monacóban legyen a csúcson.”

„Nem hiszem, hogy egyáltalán sokat tanulhatsz egy ilyen versenyhétvégéből” – folytatta Russell, aki idén még nem állt dobogón, és a jelenlegi helyzetük alapján nem sok esély van rá, hogy pont Monacóban töri meg a rossz szériáját.

„Szóval, bármit is olvasunk ki ebből a hétvégéből, azt fenntartásokkal fogjuk kezelni, és tiszta lappal indulunk Barcelonába.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Sajnálatos a Honda döntése
Következő cikk Hülkenberg: Monaco a kedvenc pályám, a Haas jól megy a hercegségben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország