Russell reméli, a Mercedes szenvedése csak „egy nagy kisiklás” volt
A Mercedes az idei szezonja talán legnehezebb futamát teljesítette Brazíliában, hiszen rendkívüli módon meggyűlt a bajuk a gumikopással és az autó vezethetőségével. George Russell viszont csak remélni tudja, hogy mindez egyszeri eset volt.
Már a szombati sprintfutamon sem stimmelt valami a Mercedesekkel, hiszen az általában egyik erősségüknek számító gumikopás terén most nem jeleskedtek. Vasárnap aztán hasonló volt a helyzet, hiszen sem a lágyakon, sem pedig a közepesen nem tudtak igazán erős tempót futni, és alapvetően csak hátrafelé lépdeltek a mezőnyben.
Russellnek a futamot is fel kellett végül adnia motorgondok miatt, Lewis Hamilton pedig csak a nyolcadik pozícióban ért célba. Toto Wolff csapatfőnök ezek után arról beszélt, hogy 2010-es gyári visszatérésük óta ez volt a márka legrosszabb F1-es futama.
Ha erről azért talán nincs is szó, az tény, hogy a Mercedes előző hétvégéken látott sebessége Brazíliában hirtelen eltűnt, Russell ugyanakkor reméli, az idény utolsó két futamán visszatalálnak majd a helyes útra.
„Rengeteg a kérdőjel. Ez pontosan ugyanaz az autó már Austin óta, ahol még a dobogós helyekért mentünk, de előtte Szingapúrban és Katarban is pódiumra esélyes tempónk volt. Ez egyértelműen egy nagy kisiklás volt, de meg kell értenünk, mi ment félre.”
A Mercedes rossz gumikezelése már csak azért is lehetett fura, mert nagy leszorítóerős szárnyakkal mentek, ami papíron jót tesz a gumikopásnak, cserébe viszont rendkívüli módon lerontotta az egyenesbeli sebességüket. Ez még akár Las Vegasban is gondot okozhat számukra.
„Ott teljesen másféle hátsó szárnyat fogunk használni, szóval nem számítok arra, hogy ennyire lassúak leszünk az egyenesekben. Ezen a téren továbbra is a Red Bull és a Williams a legversenyképesebb, de meglepődnék, ha legközelebb is ugyanilyen helyzetben lennénk” – nyugtatott meg mindenkit Russell.
Bármi is volt a Mercedes rossz szereplésének oka, Wolff nagyon mérges volt a futamot követően...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.