Russell őszinte vallomása az imolai tapasztalatokról (videó)

George Russellnek kemény kritikákkal kellett szembenéznie az imolai nagydíjhétvégét követően, minek után a versenyen összeütközött Valtteri Bottas Mercedesével. A fiatal brit tehetség tanult az incidensből, és ezekkel a tapasztalatokkal teljesebb versenyzővé vált.

George Russell, Williams

George Russell, Williams

Charles Coates / Motorsport Images

George Russell a tavalyi év során talán Imolában állt a legközelebb a pontszerzéshez, azonban a biztonsági autó mögött vezetői hibát vétett, aminek következében kiesett a versenyből. Az idei évben Olaszországban szintén ütközött, ám ezúttal magával rántotta Valtteri Bottast is.

A fiatal brit tehetség most már teljes mértékben a hétvégén esedékes Portugál Nagydíjra koncentrál, amely futamon a tavalyi év során a 14. helyen végzett. Russell azonban elmondta, hogy az imolai tapasztalatokkal sokkal teljesebb versenyzővé vált.

Még több F1 hír:

„Nagyon sok mindent magammal vittem. Mint versenyző, az egyik legfontosabb szabály az, hogy sose ütközz a csapattársaddal, és számomra személy szerint Valtteri hiába van egy másik autóban, ő egy Mercedes-pilóta, akikkel én is kapcsolatban vagyok a Mercedes miatt.”

„Azt hiszem, ez az egyetlen dolog, ami nem merült fel bennem a pillanat hevében, ám másodsorban, ahogy a bírák eldöntötték, ez egy versenybaleset volt, egy szerencsétlen szituáció. Csalódtam magamban azzal kapcsolatosan, ahogy reagáltam az eset után.”

„Azt gondoltam, hogy ezt nem én okoztam, szembementem a saját az ösztöneimmel, hogy csak úgy elsétáljak a balesettől, mert meg akartam mutatni az érzéseimet, azokat az érzéseket, amelyek nagyon erősen dolgoztak bennem.”

Még több F1 hír:

„200 mérföld/óra sebességgel ütköztem, sok dolog futott át az agyamon. Ez nem fogja megváltoztatni a versenyzői hozzáállásomat, ha látok egy lehetőséget, ha látok egy rést, meg fogom próbálni.”

„De határozottan tanultam belőle, hogy máshogy kell kezelnem a dolgokat, látnom kell a teljes képet, mielőtt ítélkezem. Úgy éreztem, hogy fontos elnézést kérnem azoktól, akiket megbántottam a reakciómmal a versenyt követően.”

 

A Honda utolsó nagy feladata…


Egy komoly bukás részese volt Claudia Hurtgen az ABT Cupra autójában az Extreme E első versenyhétvégéjén, a Desert X Prix-n, de szerencsére nem esett baja a versenyzőnőnek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így segítették Jos Verstappen korai hibái fia jobbá válását
Következő cikk Leclerc szerint Sainz sok dologban hasonlít hozzá

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország