Russell: Ostobaság lenne Hamilton és a Mercedes ellen fogadni

George Russell szerint Lewis Hamilton kivételes brazíliai teljesítménye jól mutatja, miért lenne ostobaság leírni őt és a Mercedest a 2021-es világbajnoki címért zajló csatában.

George Russell, Williams and Lewis Hamilton, Mercedes in the press conference

Andy Hone / Motorsport Images

Lewis Hamilton saját bevallása szerint is pályafutása egyik legjobb hétvégéjén teljesítette Brazíliában, ahol a sprintversenyen a 20. helyről az 5., a futamon pedig a 10. pozícióból egészen az elsőig jött fel.

A Katari Nagydíj előtti csütörtöki sajtótájékoztatón Hamilton 2022-es csapattársa, a jelenleg a Williamsnél versenyző George Russell is méltatta honfitársát.

Még több F1 hír:

„Hosszú ideje mondom, hogy ostobaság lenne Lewis és a Mercedes ellen fogadni. Akkor is így gondoltam, amikor Maxnak és a Red Bullnak állt a zászló” – kezdte Russell.

Saját esélyeikkel kapcsolatban a brit elmondta, reményei szerint Losail jobban fekszik majd a Williamsnek, mint Interlagos.

„Az előző két versenyen visszaestünk az év korábbi szakaszához viszonyítva. Reméljük, ez a pálya jobban fekszik majd az autónak. Mivel új helyszínről van szó, az alkalmazkodás kulcsfontosságú lesz majd a hétvégén.”

A grove-i istálló legfőbb célja, hogy megőrizze konstruktőri 8. pozícióját az Alfa Romeóval szemben. A Williamsnek 23, az olaszoknak 11 pontjuk van jelenleg.

Verstappen szerint a Mercedes kimutatta a foga fehérjét

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: A Red Bull jobb volt nálunk idén
Következő cikk Verstappen: Akár már első évemben is küzdhettem volna a világbajnoki címért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország