Russell örül, hogy Silverstone idén nem lesz „szellemváros”

George Russell igazán boldog amiatt, hogy a Brit Nagydíj helyszíne nyüzsögni fog az emberektől, és nem egy „szellemváros” képét mutatja majd, mint ahogyan történt az tavaly, amikor nem engedtek fel rajongókat a lelátókra.

Dutch fans fill the circuit with orange after pole for Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A most vasárnapi futamra közel 140 ezer nézőt várnak Silverstone-ba, a teljes hétvége folyamán pedig 300 ezernél is többet. Mivel a sporteseményeken ismét megjelenhetnek a rajongók, így az idei verseny már nem fog a tavalyi kettőre hasonlítani Angliában.

2020-ban még az üres nézőterek jelentették a normát az F1-ben is, Russellt azonban felvillanyozza, hogy a hazai futamán már a szokásos silverstone-i tömeg fogadja majd. „Alig várom. Mindig élvezetes elmenni Silverstone-ba és vezetni azon a csodás pályán, 140 ezer rajongóval pedig teljesen más élmény lesz.”

Még több F1 hír:

„Szerintem mindannyiunknak erre van szüksége, és meg is érdemeljük. Nemcsak a pilóták és a csapatok, de maguk a rajongók is. Mindenki számára elképesztően izgalmas lesz” – mondta a brit tehetség a Silverstone Podcastben.

„Reméljük, az időjárás is kitart. Talán már letudtuk a rosszabbik részét az utóbbi hetekben, és minket már csak kellemes napsütés fog fogadni. Összességében ez egy hatalmas esemény lesz.”

Amikor arról kérdezték Russellt, hogy milyen érzés nézők nélkül versenyezni, ő így fogalmazott: „Egyszerűen nincsen meg ugyanaz az atmoszféra, amikor szombat vagy vasárnap reggel megérkezel a pályára.”

 

„Csend van, kicsit olyan, mintha egy szellemvárosban lennél. Akkor persze még mindig zsúfolt, amikor a rajtrácson vagy a csapatokkal és mindenkivel, de ha körbenézel, csak a nagy ürességet látod. A sport pedig nem erről szól. Fontos a hangulat, a szórakoztatás, és ennek hatalmas részét adják a szurkolók.”

„Mindenki számára annyira izgalmas lesz, hogy másfél év után végre ilyen nagy tömegeket láthatunk majd a pálya mellett. Ezt nem lehet számszerűsíteni, de az a támogatás… nyilván extra nyomást is jelent, de inkább a jó értelemben.”

„Kimenni oda és mindent beleadni a sok ember előtt, az egy igazán különleges érzés, főleg akkor, ha még jó munkát is végzel” – magyarázta Russell, hogy miért jelent nekik olyan sokat a nézők jelenléte egy-egy futamhétvégén.

Íme a hétvégi események menetrendje!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk "Räikkönen egyszerűen már túl öreg az F1-hez"
Következő cikk Így állna az F1-es pontverseny a Red Bull és a Mercedes nélkül – a „legrosszabb” éveket idézné az állás

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország