Russell önkritikusan nyilatkozott: „Egy kanyar hiányzott egy különleges szombathoz…”

A Williams versenyzője, George Russell azt mondta, hogy csalódott magában, amiért „csak” a 13. pozícióban végzett a száradó pályán megrendezett török időmérő edzésen.

George Russell, Williams FW43B

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

George Russell mögött kiváló időmérős eredmények állnak: Spában a második, Szocsiban pedig a harmadik rajtkockát szerezte meg a nedves pályán rendezett kvalifikációkon, és joggal reménykedhetett abban, hogy Isztambulban is be tud majd jutni a legjobb 10-be.

És bár jó esélye is volt a fiatal britnek arra, hogy bejusson a Q3-ba, a köre végén hibázott, így pedig a 13. pozícióban végzett az időmérőn. Ezt követően Russell azt mondta, körülbelül az ötödik helyen végezhetett volna a Q2-ben, ha nem hibázik.

„Nagyon frusztráló a dolog, mivel ez a kör valószínűleg elég lett volna az 5. helyre, jó 6-7 tizeddel gyorsabb tudtam volna lenni a 11. helyezett idejétől. Nagyon feszegettem a határaimat, sőt kétszer túl is léptem, ami két hibával több a kelleténél.”

Még több F1 hír:

„Egy kicsit csalódtam magamban, ugyanis az ilyen lehetőségekhez különleges körülményekre van szükségünk. Ez a mai nap is egy ilyen lehetőség volt, én viszont kihagytam” – mondta Russell önkritikusan a Motorsport.com kérdésére.

Russell szerint ilyen körülmények között nehéz megítélnie a pilótáknak azt, hogy hol tudják és hol nem tudják igazán keményen nyomni, és szerinte benne volt a pakliban, hogy ismét erős eredményt szerezzen a Williamsnek.

„Minden versenyző ugyanolyan helyzetben van, és a büszkeségem miatt megpróbálom én jelenteni a különbséget. Ma is megvolt a lehetőségünk, de egy kanyar hiányzott ahhoz, hogy különleges legyen a szombatunk.”

A brit pilóta úgy érzi, hogy a Williams újabb lépést tudott tenni a teljesítmény tekintetében a pénteki naphoz képest, viszont kételkedik abban, hogy lehetséges lett volna a belgiumi vagy az oroszországi eredmény megismétlése.

 

„Az autó tempója tegnap nem volt meg, nagyon lassúak voltunk, de ma sikerült felpörögni ezek között a nehéz körülmények között, és a maximumot is kihozhattuk volna a napból. De ez van, a 13. helyet szereztük meg ahelyett, hogy a top 10-ben lennénk.”

„Ha a top 10-en belülről rajtolsz, akkor könnyen a top 8-ba vagy top 7-be kerülhetsz, az első kör után pedig már minden másképp néz ki. Most viszont egy elképesztő első körrel is maximum a legjobb 10 elérhető, a tempónk pedig nem elég jó.”

„Hosszú versenyünk lesz holnap, és nem tudom, hogy bárki tudja-e, hogy mi a tökéletes stratégia vasárnapra, szóval érdekes lesz a dolog” – nyilatkozta Russell.

Hamilton szkeptikus a holnapi esélyeivel kapcsolatban…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: tervezett koreográfia része volt Sainz
Következő cikk A stewardok döntést hoztak Fernando Alonsóról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország