Russell Norrisról: „Rendbe fog jönni, és előbb-utóbb meglesz neki a futamgyőzelem”

George Russellnek megint sikerült pontot szereznie a Williamsszel, az utóbbi öt futamból már negyedjére. A fiatal brit a verseny utáni interjúban kitért honfitársára, Lando Norrisra is, aki néhány körrel a vége előtt bukta el a győzelem lehetőségét.

Pole man Lando Norris, McLaren, with George Russell, Williams

Fotót készítette: FIA

A tavalyi szezonban Russell is megtapasztalhatta azt, amit most Norrisnak kellett átélnie, vagyis hogy egy remek futamon, ahol minden esélye megvolt az első helyre, végül még a dobogó sem jött neki össze.

A 2020-as Szahír Nagydíjon nagyon úgy tűnt, hogy a Mercedesbe beugorva rögtön meglehet neki az első F1-es siker, végül azonban a sors máshogy hozta. Most Norris ment remekül lényegében az egész versenyen, de aztán az eső keresztülhúzta számításait.

Még több F1 hír:

Russell tudja, milyen érzés ez. „Minden pilóta rémálma az, ha vezeted a viadalt, majd esőcseppek jelennek meg a sisakrostélyodon. Az is baj, ha kiállsz, az is, ha nem, ez egy igazi vesztes helyzet.”

„Én is voltam már ott. Mindenképpen fájó, de rendbe fog jönni. Ilyenkor meg kell próbálni valahogy a pozitívumokat magaddal vinni. Előbb-utóbb meglesz neki a futamgyőzelem, ebben biztos vagyok” – próbálta vigasztalni kollégáját a williamses.

Ami pedig a saját versenyét illeti, a harmadik helyről tudhatta, hogy elképesztően nehéz lesz megtartani azt a pozíciót, de ennek ellenére így is sokáig sikerült neki, szép kis vonatot gyűjtve maga mögé. Ebben nagy segítségére volt autójának egyenesbeli tempója is.

 

„Mi voltunk a legjobbak az egyenesben. Ez sokat segített. Kár, hogy az elején nem tudtam még többet kihozni belőle. Carlos viszont elég agresszív volt, és Lando szélárnyékában haladt, tehát én a saját csatámat vívtam. A harmadik hely megtartására azonban büszke vagyok.”

A futam középső része viszont már kevésbé alakult jól számára, mivel elkezdett egyre hátrébb esni, és úgy tűnt, talán még a pontszerzés sem lesz meg neki, de azért a végén még mentett egy pontot a csapatának és magának.

Utólag visszagondolva talán már nagyobb leszorítóerős csomagot választotta volna magának Russell, látva, hogy a többiek miként boldogultak a kihívásokkal. Ennek ellenére úgy hitték, hogy Szocsiban a kocsijukhoz ez volt az optimális beállítás, ezért nem is bánkódik túlságosan.

Sainz ismét a dobogóra állhatott

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: a stratégák „mindenképpen” ki akarták hívni Hamiltont
Következő cikk A versenybíróság döntött Norris szabálytalan boxkiállásáról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország