Russell: Nem volt politikai tartalma a Mazepinnel folytatott beszélgetésnek

George Russell arra biztatta Nyikita Mazepint, hogy fel a fejjel, miután az orosz versenyzőt nemrég kirúgták a Haastól.

George Russell, Mercedes-AMG

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

A hónap elején az amerikai csapat úgy döntött, hogy felbontja Mazepin szerződését a következő F1-es szezonra, az édesapja tulajdonában lévő Uralkali szponzori megállapodással együtt. A döntés Oroszország Ukrajna elleni, sokak által elítélt inváziója miatt született meg.

Mazepin azóta elárulta, hogy csak a sajtóközlemény kiadásával egy időben értesült az elbocsátásáról, amire állítása szerint nem volt felkészülve. A 23 éves versenyző továbbá hozzátette, hogy több más versenyzőtől is kapott támogató üzeneteket, köztük a Mercedes versenyzőjétől, Russelltől.

Még több F1 hír:

A megjegyzés természetéről kérdezve, különös tekintettel a jelenlegi globális helyzet érzékenységére, Russell így nyilatkozott a GPFans szerint:

„Abszolút nem volt semmi politikai tartalma. Azt hiszem, mindannyiunk véleménye arról, ami a világban zajlik, teljesen egységes. De Nyikitát nyilvánvalóan nagyon régóta ismerem személyesen. Csapattársak voltunk. Függetlenül a származásától, ő egy olyan versenyző, aki egész pályafutása során a Forma–1-ről álmodott, és elérte azt“ - mondta Russell, aki 2016-ban a Hitech F3-as csapatánál volt Mazepin csapattársa.

„Most ez az álom eltűnt a nyilvánvaló okok miatt. Én csak annyit mondtam, hogy fel a fejjel, ilyen egyszerű. Semmi politikai nincs benne. Csak személyes dolgok“ - tette hozzá Russell, eléggé ellentétes utat járt be Mazepinhez képest, hiszen idén már Lewis Hamilton mellett, a Mercedes csapatánál bizonyíthat.

Gaslyé a nap leggyorsabb köre a két Ferrari előtt a 2022-es bahreini előszezoni teszt első napján

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz: semmit sem hiszek el a Mercedesnek, mert jönnek és földbe döngölnek
Következő cikk Steiner: nem panaszkodunk, de néhányan elgondolkodhatnának a fair playen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország