Russell: nem számít, hogy gyorsak vagy lassúak vagyunk, jönnek az eredmények
George Russell az idei szezonban hetedik alkalommal állhatott dobogóra Monzában, s bár a Mercedes jó néhány problémával szembesült az év során, a brit szerint az eredményeik mindenképpen biztatók.
Russellnek kapóra jött a 2022-es Olasz Nagydíj előtti felfordulás a rajtrácson, a rengeteg büntetésnek köszönhetően a második rajtkockából indulhatott, és bár az indulás után hatalmas tempóval érkező Max Verstappen ellen nem sok esélye volt, végül a harmadik helyet meg tudta szerezni.
Mindez azt jelenti számára, hogy a szezon végén is esélye van megszerezni a harmadik helyet összetettben, ami látva a csapat idény elején mutatott küzdelmét, kisebb túlzással bravúrnak is nevezhető.
A brit pilóta a leintés után elmondta, nem különösebben számít, milyen előjelekkel vágnak neki egy hétvégének, néha a szerencsének, néha a jó tempójuknak köszönhetően rendre harcban tudnak lenni a dobogóért.
"A csapatnak is mondtam a rádióban, nem számít, hogy gyorsak vagy lassúak vagyunk, jönnek az eredmények. Most sem koltunk különösebben gyorsak, mégis felállhatok a dobogóra, így elégedett vagyok" - értékelt Russell.
A Mercedes versenyzőjét arról is kérdezték, miért döntöttek úgy, hogy felrakják a kemény keverékű abroncsokat a verseny egy pontján, amikor a tapasztalatok alapján nem feltétlenül volt ideális megoldás.
"Mást akartunk csinálni mint a többiek, de ez a húzás nem vált be. Örülök, hogy megpróbáltunk más stratégiát választani, de Verstappen és Leclerc sokkal gyorsabbak voltak" - ismerte el Russell.
A brit természetesen kitért nyilatkozatában a héten elhunyt II. Erzsébet angol királynőre is, akivel kapcsolatban úgy fogalmazott, fantasztikus élete volt és minden tiszteletet megérdemel az utókortól.
„Russell gyorsan a Mercedes vezetőjévé válik, megdöbbentő volt Hamilton kirohanása”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.