Russell: „Nem szabadott volna DRS-t használni”

Az Emilia-Romagna Nagydíj után nagy port kavart Valtteri Bottas és George Russell ütközése, mely után mindkét fél a másikat hibáztatta. Russell most arról beszélt, mely körülmények vezettek az incidenshez.

Russell: „Nem szabadott volna DRS-t használni”

Egy kis idővel a baleset után George Russell már jóval higgadtabban nyilatkozott a Valtteri Bottasszal történt balesetéről. A brit szerint a külső körülmények nagyban hozzájárultak a végkifejlethez.

„Mindkettőnknek megvan a maga álláspontja, de abban egyetértünk, hogy egy szerencsétlen versenybaleset történt” – fogalmazott a Williams versenyzője.

„Figyelembe véve a körülményeket, és hogy a célegyenes valójában nem volt egyenes, a DRS-t talán nem lett volna szabad használni. Zárt hátsószárnnyal nem pördültem volna meg ugyanezen körülmények között.”

Még több F1 hír:

Toto Wolff úgy nyilatkozott, Russellnek jobban kellett volna vigyáznia, amikor egy Mercedesszel csatázik, mely autót 2022-ben vezetni szeretné.

„Még sosem volt szerencsém Mercedesszel harcolni! Nem az járt a fejemben, hogy most egy Mercedest akarok megelőzni. A manőverem nem volt felelőtlen, egyszerűen csak balszerencsésen alakult.”

„A baleset DRS és vízfolt nélkül nem történt volna meg, tehát mondhatjuk, hogy a körülmények szerencsétlen összeállása vezetett ide. El lehetett volna kerülni? Igen. Valtteri hibázott? Talán nem. Vigyázhatott volna jobban? Talán. Én hibáztam? A baleset a megpördülésem miatt történt. Hibáztam, hogy megpróbáltam az előzést? Egyáltalán nem, ostobaság lett volna nem megpróbálni.”

„A baleset hatalmas sebességnél történt, hálás vagyok, hogy mindketten épségben távozhattunk. A felvételek sokszor nem adják vissza, milyen gyorsak ezek az autók, de a biztonság ma is jól szerepelt” – összegezte Russell.

Russell szerint túlzás, hogy pofont adott volna Bottasnak a sisakon keresztül. 

megosztás
hozzászólás
Leclerc elmondta, miért nem előzte meg Verstappent, amikor a holland kicsúszott
Előző cikk

Leclerc elmondta, miért nem előzte meg Verstappent, amikor a holland kicsúszott

Következő cikk

Ezért tolathatott vissza a pályára Hamilton

Ezért tolathatott vissza a pályára Hamilton
Hozzászólások betöltése