Forma-1 Katari Nagydíj

Russell: nem kockáztattunk a lágyakkal, a közepesen is itt végeztem volna

George Russell a negyedik pozícióban fejezte be a Katari Nagydíj sprintfutamát, pedig egy ponton még az első helyen is állt. Ennek főként az volt az oka, hogy a sokkal jobban kopó lágy Pirellin teljesítette a távot, így a végén többen is levadászták őt.

George Russell, Mercedes F1 W14, Oscar Piastri, McLaren MCL60

A Mercedes brit pilótája ennek ellenére nem érezte úgy, hogy nagyot kockáztattak volna a piros oldalfalú gumikkal, azok viszont a pálya sajátosságai miatt sokkal komolyabb ütemben koptak, mint amire számítottak, és ezért nem vált be végül a stratégiája, ahogyan egyébként a többi lágyon rajtoló is pórul járt az utolsó körökben.

Amikor Russellt a leintés után arról kérdezték, bánja-e a döntésüket, ő elmondta, hogy nem volt ebben semmi kockáztatás, egyszerűen csak a sprinthétvége sajátosságai miatt nem tapasztalhatták ki korábban, mennyire kopik a C3-as keverék, és most részben ennek itták meg a levét.

„Nem azzal a mentalitással mentünk neki a futamnak, hogy kockáztatni fogunk. Az edzésen nem használtuk ezt az abroncsot, de úgy gondoltuk, hasonló lesz, mint a közepes. És úgy gondoltuk, a holnapi verseny előtt nem árt adatokat szerezni. Ha a közepesen rajtoltunk volna, szerintem akkor is ugyanitt végeztünk volna.”

Russellék egy korábbi sprint alapján úgy érezték, a lágy most is működhet, de végül nem ez lett a végkimenetel. „Mi tényleg azt gondoltuk, hogy a lágy használható versenygumi lesz. Silverstone-ban is láttuk a C1, C2, C3 esetében, hogy a lágy jól teljesített. Ez a pálya viszont nyilván más helyzet az új aszfalttal.”

A mercedeses számára a rajtnál még sokat segített az extra tapadás, hiszen Russell szinte kilőtt a negyedik pozícióból, a végkimenetel azonban szerinte kissé váratlan volt, mivel a sprintek során még sosem koptak ennyire az abroncsok.

„Tudtuk, hogy a lágyak nagyjából hét méter előnyt jelentenek az első kanyarig, de annyira könnyű visszaesni, ha kipörögnek a kerekek. Nálam is ez volt a legutóbbi versenyen. Most viszont mi kovácsoltunk előnyt belőle.”

„Nem hiszem, hogy korábban láttunk volna már ekkora gumikopást egy sprintfutamon. Az összes korábbi sprinten szerzett információ alapján még sosem volt ehhez hasonló versenyünk, tehát a döntésünk nem volt butaság. Nem tettünk fel mindent egy lapra, a megfelelő gondolatmenet alapján hoztuk meg, csak nem működött” – zárta értékelését Russell.

Még a sprint vége után is változott a végeredmény, mert két pilóta büntetést kapott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz: már a felvezető körön szemcsésedni kezdtek a lágy gumik
Következő cikk Helmut Marko érzelmesen nyilatkozott Max Verstappen újabb vb-címe után

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország