Russell nem hazudik: tényleg úgy gondolja, gyorsabb Hamiltonnál (videó)

George Russell és Lewis Hamilton párosa a Mercedesnél számos beszédtémát szolgáltatott már az utóbbi másfél évben, hiszen a két pilóta általában elég közel van egymáshoz. A fiatalabb brittől most azonban újra megkérdezték, gyorsabb-e a hétszeres bajnoknál – mindezt úgy, hogy egy hazugságvizsgálóra volt kötve.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG, George Russell, Mercedes-AMG, are interviewed on stage

A Williams korábbi versenyzője 2022-ben kapta meg a nagy lehetőséget, hogy felléphessen az élmezőnybe, és a „debütálása” remekül sikerült, hiszen fel tudta venni a harcot Hamiltonnal, amit eleinte talán sokan nem vártak tőle, év végén pedig le is győzte őt a pontversenyben, miközben az istálló egyetlen azévi sikerét is ő szállította.

A Forma–1-es pilótáknak alapvetően nehéz dolguk van az autóban, hiszen komoly stressz alatt kell teljesíteniük, de mi történik akkor, ha egy egészen szokatlan szituációba helyezik őket? A Sky Sports F1 most úgy döntött, Russellt ráköti egy hazugságvizsgálóra és kellemetlen kérdésekkel bombázza meg.

Hazudott valaha is Toto Wolffnak, elkövetett valamilyen bűncselekményt, magát tartja a legjóképűbb versenyzőnek? Ez csak néhány kérdés azok közül, melyekre válaszolnia kellett, de az egyik legfontosabb talán az volt, amikor az került szóba, hogy gyorsabbnak tartja-e magát Hamiltonnál.

Az egyszeres futamgyőztes így felelt: „Most, igen.” A válaszát pedig megerősítették, tehát igazat mondott, és valóban gyorsabbnak tartja most magát, mint a hétszeres bajnok márkatársa. A pályán persze idén kicsit más a helyzet, hiszen Hamilton egyelőre sokkal jobban áll a bajnokságban, bár azt is hozzá kell tenni, hogy tempóban továbbra is rendkívül közel vannak egymáshoz.

Aki a teljes hazugságvizsgálós interjút látni szeretné, az ide kattintva megteheti.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Csak két pilóta van, aki fel tudná venni a kesztyűt Verstappen ellen, de a Red Bull nem ezt szeretné”
Következő cikk A három ok a Ferrari Kanadában mutatott erős tempója mögött

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország