Russell nem akar toporogni a rajtnál, ki fogja tenni a könyökét

George Russell, a Williams versenyzője arról nyilatkozott, hogy be kell fejeznie a „toporgást”, és ki kell raknia a könyökét a versenyek első köreiben – tavaly ezen a területen nem volt elég erős.

George Russell, Williams Racing, with Alex Albon, Red Bull Racing

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

George Russell első Forma-1-es szezonjában remek teljesítményt nyújtott a Williams csapatánál, viszont az első körökben nem tudott elég jól teljesíteni a brit.

Bár minden időmérőn gyorsabb volt a rutinos csapattársánál, Robert Kubicánál, gyakran elvesztette a pozícióját a rajtnál, és később kellett behoznia a hátrányt.

Még több F1 hír:

„Egyértelműen megpróbálok erősebb lenni. A vezetés ezen területén egyértelmű, hogy nem végeztem elég jó munkát a tavalyi évben. Viszont nagyon furcsa szituációban találtuk magunkat. Az összes többi autó elhúzott, én pedig csak Roberttel tudtam harcolni.”

„Az első évemben ilyen szempontból nem akartam szükségtelen kockázatot vállalni. De egyértelmű, hogy idén kicsit jobban kirakom majd a könyököm, mert nem toporoghatok a mezőny végében.”

Russell szerint a Williams az Alfa Romeóval lehet harcban az idei szezonban, és örülne neki, ha egy másik autót meg tudnának verni az időmérőn.

További híreink:

„Szerintem kiváló lenne, ha meg tudnánk verni egy másik autót, figyelembe véve, hogy hol voltunk tavaly. De pontosan nem ez a célunk. Nem az a célunk, hogy elérjük ezt, hanem az, hogy a maximális teljesítményt hozzuk ki a kocsiból. Ha ez a 19. helyre elég, akkor arra, ha a Q3-ra, akkor arra.”

„Várnunk kell, mert nem tudjuk pontosan, hogy hogyan fog reagálni az autónk erre a pályára. De azt mondanám, hogy ezen a pályán az átlagosnál jobb lehetőségeink lehetnek.”

„Ugyanis Melbourne egy nagy leszorítóerőt igénylő pálya, kevés egyenessel. Tavaly láttuk, hogy jobbak voltunk Magyarországon és Szingapúrban, mint a Monzához hasonló pályákon.” – mondta Russell.


Exkluzív videón a Forma-1 2020-as mezőnye, benne a nevekkel, számokkal, eredményekkel, és mindennel, ami fontos. Természetesen az autó is helyet kapott az összeállításban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ausztrál Nagydíj 2020 – időrend: éjjel már szabadedzés
Következő cikk Monacóban elkezdték a pálya körüli munkálatokat, de elővigyázatosak a koronavírus miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország