Russell: "Nagyon pozitív volt az első tesztem a Williamssel"

Alighogy megnyerte az F2-t, máris a Forma-1-ben tesztelhetett George Russell. Abu Dhabiban rendkívül elégedetten nyilatkozott első tapasztalatairól, melyet a brit istálló autójában szerzett.

George Russell, Williams Racing

George Russell, Williams Racing

Joe Portlock / Motorsport Images

George Russell, Williams Racing
George Russell, Williams FW41
George Russell, Williams FW41
George Russell, Williams FW41

Russell 2019-ben vezeti majd a Williams egyik autóját, csapattársa Robert Kubica lesz. A lengyelt az Abu Dhabi hétvégén jelentették be, míg Russell már október óta egyre több időt tölt a csapattal, segítve integrációját.

Első alkalommal ma reggel ülhetett be az autóba a Yas Marina versenypályán, ahol 42 kört tett meg, miután átadta a kocsit Kubicának, aki délután körözött. Russell pozitívan nyilatkozott első tapasztalatairól.

 

"Az első két etap során gondjaim voltak az autó egyensúlyával, azonban miután ezt javítottuk, minden rendben ment."

 

Russell idén már kipróbálhatta a Mercedes és a Force India autóját is. A 2019-es abroncsok terén nem tudott még ítéletet mondani.

"Nehéz mit mondani, minden autó más és más, én még csak 2018-as gumikkal mentem a Mercedessel és a Force Indiával."

"Ugyanakkor itt sokkal több beleszólásom volt abba, milyennek szeretném az autót a jövő évre. A Mercedesnél és a Force Indiánál a konkrét eszközöket kellett véleményeznem, itt nagyobb szabadságom van abba, hogy visszajelzést adjak.

"Nagy élmény, hogy itt adott elemek tesztelése mellett azt is figyelembe veszik, hogy én mit változtatnék a kormánykeréken, vagy akár az ülésen. Nagyon jó ezt is megtapasztalnom."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Mick Schumacher az F2-ben folytatja
Következő cikk Vettel nyerte a keddi tesztnapot Abu Dhabiban, Raikkönen 11. lett a Sauberrel, ami megállt alatta

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország