Forma-1 Miami Nagydíj

Russell nagy előrelépésre számít az Imolára elkészülő fejlesztésektől

George Russell úgy érzi, hogy kihozta a maximumot a Mercedesből, és örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy szép manővereket hajtott végre. A brit sokat remél a fejlesztési csomagtól, ami Imolában debütál.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19, George Russell, Mercedes F1 W14

Habár a Red Bullhoz képes továbbra is nagy a hátránya a Mercedesnek, ezúttal Russell és Hamilton is mutatott életjeleket a futamon. A fiatal brit pilóta volt az eredményesebb versenyző kettejük között, hiszen míg őt a 4. helyen intették le, addig Hamiltonnak be kellett érnie a 6. pozícióval.

Russell meglehetősen hamar kiállt a bokszba, ezután pedig bekerült a mezőny sűrűjébe. Kénytelen volt tehát előzésekkel átverekedni magát a mezőnyön, amit nagyon élvezett.

„Hogy őszinte legyek, fel vagyok dobva. Úgy érzem, régen volt már ilyen versenyünk, ahol jó előzéseket tudtunk végrehajtani. A tempó viszonylag jó volt” – elemezte a versenyen mutatott produktumát Russell a Sky Sports kérdésére.

A Mercedes folyamatosan fejleszti az autóját, és az első nagyobb mérföldkőre Imolában kerül sor, ahol több komolyabb újítást is kipróbálnak a versenyzők.

„Nagy az elvárás Imolával kapcsolatban, mivel 30 másodperccel végeztünk hátrébb az élen versenyző pilótákhoz képest. Még mindig eléggé távol vagyunk Fernando Alonso mögött, de biztosak vagyunk benne, hogy ez [a frissítés] egy lépéssel a jó irányba visz minket. Remélhetőleg felülmúlja a várakozásainkat.”

Olvasd el az összefoglalónkat a futamról. Verstappen leiskolázta Perezt, Alonso a 3. a Miami Nagydíjon…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vasseur: Ami megy az időmérőn, nem megy a versenyen
Következő cikk Bottas szerint Perez helyzete hasonló, mint az övé volt Hamilton oldalán

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország