Russell: Monaco az év egyik legüdítőbb versenyköre

A Williams versenyzője, George Russell úgy írta le Monacót, mint „a szezon egyik legüdítőbb és legizgalmasabb körét”, mielőtt a mezőny most hétvégén két év után ismét visszatérne a hercegség utcáira.

George Russell, Williams

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A tavalyi Monacói Nagydíjat a vírus miatt törölni kellett, most azonban ismét visszatér a királykategória, és izgalmas versenyre van kilátás. Russell a Williamsben talán nem reménykedhet nagy eredményben, de azért bízhat az időmérős tempójában, amely idén is kiemelkedő volt eddig.

A szűk utcákon mindennél fontosabb a rajtpozíció, ezért talán még a gyengébb autókkal is lehet valakinek keresnivalója, ha jól tud teljesíteni szombaton. „Már nagyon várom Monacót. Kár, hogy tavaly nem mehettünk itt, hiszen ez a szezon egyik legüdítőbb és legizgalmasabb köre.”

„Jó lesz visszatérni, és már szeretnék ismét a pályán lenni, hogy megtapasztalhassam a monacói élményt. Emellett a csapat számára is hatalmas hétvége lesz, hiszen most jön a 750. F1-es versenyünk, ami elképesztő eredmény, én pedig büszke vagyok arra, hogy ennek a részese lehetek.”

Még több F1 hír:

A vezető teljesítménymérnök, Dave Robson is egyetértett pilótájával, és reméli, hogy Monacóban építhetnek a korábbi „lendületükre”. „Visszatérni Monte Carlo utcáira hatalmas dolog, és annak a jele, hogy talán kezd visszaállni a normalitás.”

„Barcelonából jőve nem is lehetne ennél nagyobb kontraszt a pályák stílusát és vonalvezetését tekintve, de az autó alapvető elvárásai nem változnak, a versenyzők magabiztossága pedig kulcsfontosságú a sikerhez. Mivel csak 60 perces edzések lesznek, ezért zsúfolt lesz a pálya, és nehéz lesz folyamatosan tiszta köröket menni.”

„Itt nehéz új elemeket tesztelni, ezért arra fogunk fókuszálni, hogy mindkét pilóta a lehető legjobban felkészüljön a szombati kvalifikációra. A Pirelli ide általában a leglágyabb keverékeit szokta hozni, mi pedig idén még nem versenyeztünk ezekkel.”

„Már várjuk, hogy szembenézzünk ennek a híres utcai pályának a kihívásaival, hogy lássuk, mennyi teljesítményt tudunk találni az FW43B-ben és a versenyzőkben egyaránt. Az egész istálló lelkes az utóbbi időben elért fejlődés miatt, és szeretnénk továbbvinni a lendületet Monacóban is” – fogalmazott Dave Robson a soron következő hétvége kapcsán.

Steiner tanácsa a versenyzőinek Monaco előtt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz: Vettel „mindenképpen” a valaha volt egyik legjobb
Következő cikk McLaren: jó lenne látni egy teljesen retróba öltözött mezőnyt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország