Russell: mi jogosítja fel az embereket arra, hogy bárkit is kifütyüljenek?

George Russell csak most kezdi igazán megtapasztalni, mit jelent egy nagy csapat pilótájának lenni. A Kanadai Nagydíjon először szembesült azzal, hogy egy szurkoló nyilvánosan fütyülte ki.

George Russell, Mercedes-AMG

George Russell, Mercedes-AMG

Steve Etherington / Motorsport Images

A fiatal brit pilóta a 2022-es szezon előtt hagyta el a Williamst a Mercedes kedvéért és bár az előző nyolc idény konstruktőri világbajnoka elveszítette első helyét az erősorrendben, Russell jól teljesít a W13 volánja mögött.

A 24 esztendős pilóta a szezon eddigi tíz versenyén kilenc alkalommal a legjobb ötben zárt, csupán a hétvégi Brit Nagydíjat nem tudta befejezni és egyelőre megelőzi csapattársát, a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont.

Russell arról beszélt, amióta csatlakozott a Mercedeshez, sokkal több figyelmet kap és a visszajelzések nem mindegyike pozitív. „Montréalban volt az első alkalom, hogy valaki a nevemet kiabálta a lelátón és kifütyült“ - mesélte Russell a sajtó munkatársainak Silverstone-ban.

Még több F1 hír:

„Csak ültem az autóban a versenyzők felvonulásán, és nehezen fogtam fel, hogy ez a 35-40 éves fickó kifütyül engem, miközben nem is ismer. Én csak próbálom magamból minden versenyen kihozni a legjobbat, szórakoztatni a nézőket és mindenkivel udvarias és kedves lenni“ - folytatta a brit.

„Vannak dolgok, amikhez valahogy hozzá kell szokni és egyszerűen csak el kell fogadni, hogy sajnos ilyen a világ és a társadalom, amiben jelenleg élünk. Ez egy újabb probléma, amit ki kell küszöbölni“ - szögezte le a Mercedes pilótája.

„Mi jogosítja fel az ilyen embereket arra, hogy bárkit is kifütyüljenek? Mi jogosítja fel a futballszurkolókat arra, hogy szidalmazzák a játékosokat? Ők csak a munkájukat végzik, mindent megtesznek a karrierjükért és azt hiszem, ezt sokan nem értékelik igazán az ilyen helyzetekben“ - mondta Russell.

 

A múlt hét legnagyobb botrányát Nelson Piquet egyik tavalyi interjúja okozta, amelyben rasszista jelzővel illette Lewis Hamiltont, de Juri Vipst is kirúgta a Red Bull, a junior versenyző szintén rasszista kifejezés miatt került partvonalon kívülre.

Russell szerint a közelmúltbeli rasszista-ügyek is azt mutatják, hogy többet kell tenni a diszkrimináció ellen. „Mindannyiunknak többet kell tennünk azért, hogy megállítsuk a rasszizmust, nemcsak a motorsport világában, hanem a társadalomban is.“

„Ennél is messzebbre megy az a társadalmi kirekesztés, amit az emberek az interneten kapnak. Nagyszerű dolog, hogy ilyen sokan kiállnak Lewis mellett, mindenki kötelessége többet tenni. Megdöbbentő látni, hogy a mai világban még mindig jelen van ez a dolog“ - zárta Russell.

Wolff: Hamilton meg fogja nyerni a Brit Nagydíjat!


Az idei Le Mans-i 24 órás sem múlt el kicsúszások és komolyabb törések nélkül, most pedig mindegyiket megnézheted az alábbi videóban!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko dühös Verstappenre: ezt rendesen elszúrta
Következő cikk Elemzés: ezért változtatott az eredeti koncepcióján a Williams - mit lép a Mercedes?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország