Russell megtanulta az F1 „kegyetlen” oldalát a Mercedesnél

George Russell elmagyarázta, hogy mivel a Mercedes egyengeti az útját már egy ideje, ez segített neki felkészülni a Forma–1 „kegyetlen” oldalára, valamint így el tudja kerülni azt is, hogy csak „megrágja és kiköpje” őt a rendszer.

George Russell, Mercedes-AMG F1 in the press conference

George Russell, Mercedes-AMG F1 in the press conference

Mark Sutton / Motorsport Images

A 22 éves brit tehetséget még a tinédzser éveiben vette szárnyai alá a Mercedes, és 2018-ban a csillagosok tartalékpilótája is lehetett, ezzel egy időben pedig a Formula 2-es bajnokságot is meg tudta nyerni.

A pályafutását már azóta Toto Wolff egyengeti, hogy Russell 15 évesen besétált az osztrák irodájába, és egy prezentációt mutatott neki arról, hogy miként szeretné elérni a Forma–1 csúcsát.

Ez eddig abban teljesedett ki, hogy Russell két szezont ment „kölcsönben” a Williamsnél, most pedig a harmadik idényére készül, emellett pedig egyszer beugrott Lewis Hamiltont helyettesíteni a Szahír Nagydíjon.

Még több F1 hír:

A kormány mögötti képességeinek finomítása mellett Russell arról is szót ejtett, hogy a Mercedes megtanította neki, hogy hogyan kezelje a pályán kívüli dolgokat, amelyek ahhoz kellenek, hogy teljesebb F1-es versenyző váljék belőle.

„Van ennek néhány oldala. Alapvetően ott vagyok én. A napok, amikor a Mercedes tartalékosa voltam, azt jelentették, hogy megtanultam, sokkal több minden kell ahhoz, hogy igazi F1-es pilóta lehess, minthogy csak beülsz az autóba és olyan gyorsan mész, amennyire csak tudsz” – mondta az Autocarnak adott interjújában.

„Az a lehetőség, hogy ők vettek körül engem, felnyitotta a szemem, hogy technikai és marketing szempontból is javulnom kell, meg kell próbálnom komplettebb emberré és pilótává válnom.”

„Az F1 semmihez sem hasonlítható. Kegyetlen, és minden területen jónak kell lenned, máskülönben csak megrágnak és kiköpnek. Ezt már hamar felismertem, és azóta is azon dolgozom, hogy jobb és jobb legyek.”

 

Megkérdezték tőle azt is, hogy érzett-e bármikor is nyomást amiatt, hogy a Mercedes támogatja őt. „Talán amikor kicsit fiatalabb voltam, az első néhány GP3-as versenyemen. 2017-ben volt egy pont, amikor megváltozott a mentalitásom. Azt mondtam magamnak, hogy okkal vagyok itt, és nem csak úgy választottak engem.”

„A Mercedes nem ír alá évente 15-20 fiatal pilótával. Akkor én voltam három ember közül az egyik. Tudtam, hogy ki kell menjek oda, és a lehető legjobb munkát kell végezzem.”

„A legnagyobb nyomás mindig is magamtól érkezett. Tudom, hogy mit akarok elérni, és én csak a pozitívumokat láttam abban, hogy a Mercedes segít nekem. Talán már akkor is élveztem azt az extra nyomást, hogy minden szem rám szegeződik” – zárta gondolatát a fiatal brit.

Három utcai pályának is lőttek az idei szezonban?


Íme a (majdnem) teljes 2021-es Forma-1-es rajtrács!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLarennél nem volt opció a 3. hely feladása az extra szélcsatornás időért
Következő cikk A Mercedes helyében Jordan ajtót mutatna Hamiltonnak, ha nem egyezik bele a feltételeikbe

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország