Russell megnevezte az újonc pilóták szenvedésének okát

George Russell szerint a meglehetősen nagy kihívást jelentő pályák okozzák az újonc pilóták szenvedését a szezon elején. A fiatal brit szerint a most debütáló versenyzőknek extra erőfeszítést kell tenniük.

George Russell, Mercedes-AMG, egy mérnökkel

Beszédes, hogy a két újonc pilóta, Logan Sargeant és Nyck de Vries nem rendelkezik még ponttal az idei szezonban. Korábban Mick Schumachernek és Nyikita Mazepinnek is meggyűlt a baja a debütáló évében a pontszerzéssel, de Júki Cunoda is messze elmaradt a csapattársától, Pierre Gaslytól az egyéni bajnokságban.

Mint ismert, a Forma-1 egyre csak terjeszkedik, ami azt eredményezi, hogy rekordszámú versenyeket rendeznek meg évről évre, emiatt pedig az újonc pilótáknak számos nagy kihívást jelentő pályához is alkalmazkodniuk kell, nem beszélve arról, hogy a sprinthétvégék alatt még a megszokottnál is kevesebb gyakorlási idejük marad.

George Russell is ebben látja a fiatal pilóták „szenvedésének” okát, hiszen mint mondja, a szezon elején vannak kifejezetten olyan karakterisztikájú pályák, amelyeken nagyon nehéz jól teljesíteni.

„A csapatok számára nagy kihívást jelent a szezonkezdet, hogy megértessék az autókat az újoncokkal, akik most érkeznek a bajnokságba” – vélekedett Russell a fiatal tehetségek teljesítményével kapcsolatban.

„Azt hiszem, ezért is tűnik az egész elég keménynek egy olyan versenyző számára, mint például Nyck. Ő egy tapasztalt versenyző, de [ez] az első éve az F1-ben. Nem könnyű kezdeni a szezont azokkal a pályákkal, amelyek [a naptárban] szerepelnek. [Én] határozottan várom a normálisabb pályákat.”

A Mercedes fiatal brit pilótája, aki a Williamsnél eltöltött három éve után a második évét tapossa a német gyártónál, nem bánja, hogy ilyen változatos a naptár, mivel szerinte ez üdítő kihívást jelent a – tapasztaltabb – versenyzők számára.

„Ez az izgalom, amit ez a sport [ad]” – folytatta Russell. „Ha mindenki számára egyszerű lenne, akkor senki sem lenne képes versenyelőnyre szert tenni. Szükség van ezekre a kihívásokra, hogy a legjobb versenyzők, a legjobb csapatok és a legjobb mérnökök kerüljenek a csúcsra. Ha mindenkinek túl könnyű, akkor nem lesznek meg ezek a különbségek.”

Az Osztrák Nagydíjon Russell végül a 7. helyen végzett, ugyanis változott a futam végeredménye, melynek értelmében Hamilton visszacsúszott a csapattársa mögé…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 2 milliárdért kelt el Fernando Alonso V12-es Ferrarija
Következő cikk Különleges festéssel indul az Aston Martin az F1-es Brit Nagydíjon! (képek)

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország