Russell meglepődött a Williams versenyképességén

George Russell, a Williams F1 Team brit versenyzője nem várt ilyen jó teljesítményt az autójától a Red Bull Ringen, amivel még a Q2-be is bejuthatott volna.

George Russell, Williams FW43

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A tavalyi mélypont után már csak előrelépés maradt a Williams számára. Abszolút a leglassabb autó voltak, amivel Robert Kubica és George Russell is sokat küszködött. Az esélytelenek nyugalmával állhattak rajthoz a hétvégéken.

Még több F1 hír:

A brit világbajnok csapat azonban sok változtatást hajtott végre, elsősorban a belső szerkezeteken, és úgy tűnik, mindez jótékony hatással van a teljesítményére. Annak ellenére, hogy nem szabták át teljesen a tavalyi autót, annak az új verziója sokkal versenyképesebb.

A Racing Point után a Williams lépett előre a legnagyobbat az időkülönbségeket tekintve. Ez még nem jelenti azt, hogy a britek harcban lesznek a pontszerzésért a szezon első felében, de már nem egyedül versenyeznek.

Azzal, hogy az Alfa Romeo és a Haas hátul maradt, a Williams ellenfeleket kapott. Ez a bajnokságnak is jót fog tenni. Az időmérő előtt Russell azt mondta, nem számít a Q2-es szereplésre a Red Bull Ringen, de végül nem volt ettől távol.

George Russell, Williams FW43

George Russell, Williams FW43

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

A 17. helyet sikerült megszereznie, miközben előtte Magnussen gyakorlatilag ugyanazt az időt futotta meg. Az utolsó bejutó pedig Grosjean volt a Haas másik autójával. Russell ezúttal is remek munkát végzett.

„Kevesebb, mint 0.1 másodpercre voltunk a Q2-től, és ezúttal tiszta tempóról volt szó, ami azt hiszem, pozitív.” - idézte a RaceFans Russellt, aki hozzátette, kissé csalódott volt amiatt, hogy nem juthatott be a Q2-be.

„Azt hiszem, meg lehetett volna a lehetőségünk rá, ha szélárnyékot fogunk. Ennek ellenére elégedett vagyok az eredménnyel.” - folytatta a Williams fiatal versenyzője. Eleinte Albontól kapott egy jó szélárnyékot, de közben a pálya folyamatosan javult.

Összességében gyorsabban ment, de jött az egyenes, ahol már nem volt szélárnyék. Azon a ponton 0.2 másodpercet veszített. „Ennek ellenére jó, hogy itt vagyok, és nem egy újabb 19. helyen.”

„Várakozáson felüli ez. Tudtam, hogy megtettünk egy lépést előre, de őszintén szólva nem gondoltam, hogy ilyen helyzetben leszünk. Azt hittem, hogy továbbra is a rajtrács végén vagyunk, szóval örülök ennek. Szerintem nagyon jó munkát végeztünk a csapattal azt illetően, hogy a lehető legtöbbet hoztuk ki az autóból. Nézzük meg, mit tehetünk holnap.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton és Bottas sem aggódott a DAS legalitása miatt, Verstappen szívesen látná a rendszert?
Következő cikk Albon felkészültebb, mint eddig bármikor, de ez mire lesz elég Verstappen ellen?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország