Russell már a mercedeses jövőjét vetíti előre?

Valtteri Bottas vagy George Russell? Kettejük közül az egyik versenyző Lewis Hamilton csapattársa lehet majd 2022-ben. A fiatal brit most talán extra olajat öntött a tűzre legfrissebb Instagram posztjával.

George Russell, Williams

George Russell, Williams

FIA

Miután nemrég kiderült, hogy Hamilton még további két évre biztosan marad a címvédő alakulatnál, így már csak az a kérdés, hogy ki fogja terelgetni a másik Mercedest a következő évben.

Toto Wolff csapatfőnök kijelentette, hogy csak két jelöltjük van, és a döntést talán majd ősz elején fogják bejelenteni. Már így is többen vélekednek úgy, hogy Russell lehet a befutó, aki nem is nagyon igyekezett óvatosnak lenni a téma kapcsán, amikor kiposztolta, ahogyan éppen autóját mossa.

Még több F1 hír:

A kérdéses masina pedig nem más, mint egy Mercedes C 63 AMG, amely Russell „hétköznapi” autója. Hogy ezzel arra akart-e utalni, hogy 2022-ben már a Mercedes pilótája lesz, az persze csak pusztán találgatás, mindenesetre a brit tudja, hogyan keltsen kisebb hírverést egy egyszerű fotóval.

„Vigyázz azokra a dolgokra, amiket szeretsz” – írta a poszt mellé. Az biztos, hogy sokan szeretnénk egy ehhez hasonló autót, de hogy miként alakul Russell és Bottas jövője, az idővel biztosan ki fog derülni.

 

Norris szívesen vezetné ezt a legendás autót máskor is

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így duruzsolja az angol himnuszt a Honda
Következő cikk Leclerc felől érdeklődik a Red Bull?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország