Forma-1 Katari Nagydíj

Russell majdnem elájult, a 20. körtől rosszul volt

George Russell majdnem hőgutát kapott a futam vége felé, és azt sem tartotta kizártnak, hogy el fog ájulni. A fiatal brit szerint ez volt számára a valaha volt legfizikálisabb futam.

George Russell, Mercedes-AMG

A Katari Nagydíjon a pilótáknak nemcsak egymással, de az elképesztő hőséggel is meg kellett küzdeniük. Esteban Ocon a saját bevallása szerint a 15. körben a sisakjába hányt, míg Logan Sargeant annyira kimerült, hogy fel kellett adnia a futamot.

Majdnem erre a sorsa jutott George Russell is, aki már a 20. körtől kezdve azt érezte, hogy bármelyik pillanatban elájulhat. A Mercedes-pilóta az első kanyaros ütközés után az utolsó helyekre esett vissza, onnan mutatott be elképesztő felzárkózást a negyedik helyig ilyen szélsőséges körülmények között.

„Teljesen brutális volt, messze a legfizikálisabb verseny, amit valaha is átéltem” – elemezte a futamot teljesen kifulladva a Mercedes pilótája, George Russell. „Közel álltam ahhoz, hogy úgymond elájuljak a versenyen, soha nem tapasztaltam még ilyet.”

„Megkértem a mérnökömet, hogy bátorítson, csak hogy el tudjam elterelni a gondolataimat (a folyamatos rosszullétről). Sokat edzek a szaunában a hőségben, így a testem határait feszegetem, de néha egyszerűen nem bírod, és ki kell jönnöd a szaunából. Körülbelül így éreztem magam a 20. kör után.”

„Az egész verseny alatt kinyitottam a sisakrostélyt, és forró volt a levegő, de jobb volt, mintha nem lett volna levegő” – zárta le a gondolatait a fiatal brit pilóta.

Piastri szintén alig bírt megállni a lábán a futam után, és az értékelőjében elmondta, hogy 57 kvalifikációs kört kellett megtennie, ami elképesztő kihívás volt a számára…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Ő a legjobb újonc a Forma-1-ben Verstappen óta”
Következő cikk Alonsónak felforrósodott az ülése: Égési sérüléseket szereztem...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország