Russell kilencedik helye sem biztos, vizsgálják a Mercedes hatalmas hibáját!

A Forma-1 Szahír Nagydíján a Mercedes hatalmas hibát követett el, az élen álló George Russellnek Valtteri Bottas szettjeiből tettek fel kerekeket, emiatt pedig az FIA vizsgálatot indított a futamot követően.

George Russell, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

George Russell, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Zak Mauger / Motorsport Images

George Russell és Valtteri Bottas kettős győzelem felé tartottak, amikor Jack Aitken balesete a pályán törmeléket hagyott az utolsó kanyar kijáratánál, emiatt pedig bejött a biztonsági autó. Mindkét Mercedes-pilóta új, lényegében friss gumikért jött a bokszba ekkor.

Russellnek normális kerékcseréje volt, és el is hagyta a bokszot, és jött a helyére Bottas ám, miközben az ő autóján dolgoztak, a szerelők rájöttek, hogy Russell gumijai vannak az első tengelyen, így hagyták a cserét és visszaküldték Bottast az addig használt keményeken.

Még több F1 hír:

Russellen ekkor már Bottas első gumijai voltak, emiatt szóltak neki, hogy ki kell újra állnia a hibát orvosolni, mielőtt folytatja a versenyt. Ezután egy defektje is volt, végül kilencedik lett, azonban az FIA vizsgálatot indított az ügyben.

A szövetség a következő közleményt osztotta meg: „Amikor George Russell helyi idő szerint 21:16-kor kiállt, az első tengelyére a Valtteri Bottasnak szánt kerekeket tették fel. Russell egy kör után tért vissza a bokszba, hogy a számára kijelölt kerekeket tegyék fel. Mivel ez a versenyszabályzat 24,2/a és 24.3/e pontját is sérti, az ügyet a versenybíráknak továbbítottuk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Stroll újabb dobogója ellenére a kettős győzelem lehetőségét siratta
Következő cikk Büntetés született a Perezt is érintő rajtbaleset ügyében!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország