Russell: Kanadában nem delfinezett az autó, de a probléma nem oldódott meg
A Mercedes pilótája a Kanadai Nagydíj után elmondta, ezúttal kevésbé szenvedtek a delfinezés jelenségétől, de a W13-as így is meglehetősen pattogott az egyenesekben. Russell szerint pályaspecifikus a probléma.

Az Azeri Nagydíj után a Forma-1-es mezőny több pilótája is komoly fájdalmakra panaszkodott, ami a delfinezés számlájára írható, ezért az FIA közbelépett és csütörtökön bejelentette, ezentúl figyelemmel kísérik majd az autók pattogásának mértékét.
Az irányító testület új szabálya szerint akár büntetést is kiszabhatnak a jövőben azokra a csapatokra, amelyek konstrukciója a meghatározott értéknél jobban delfinezik és kötelezheti az istállókat az autó hasmagasságának emelésére.
Az FIA döntése nagy visszhangot váltott ki a száguldó cirkuszon belül, többen is kritizálták az intézkedést, mivel a szezon közepén módosítottak és akadnak olyanok, akik szerint ennek köze lehet a Mercedes szenvedéseihez.
Az FIA a montréali pénteki szabadedzésen engedélyt adott a Mercedesnek egy plusz padlómerevítő használatára, de végül a csapat úgy döntött, ezt a hétvége során már nem kívánják alkalmazni.
Az Ezüst Nyilak kétségtelenül mindenkinél jobban szenvedtek eddig a delfinezés miatt, Toto Wolff azonban a Kanadai Nagydíjat követően kijelentette, hogy már teljesen megszüntették a jelenség káros hatásait.
A Mercedes csapatfőnökének kijelentéseivel viszont nem értett egyet Russell, aki szerint hiba lenne a részükről az, ha egy ennyire kritikus problémát ilyen kevés tapasztalattal a hátuk mögött lezártnak tekintenének.
„Döcögős volt a pálya a versenyen, nem delfineztünk, de jelentősen pattogott az autó az egyenesben, folyamatosan az aszfalthoz csapódott a hasa, így fizikailag megterhelő volt, most is jól fogunk aludni“ - mondta Russell a leintést követően a Sky F1-nek.
„Úgy gondolom, több különböző tényező játszik szerepet a jelenségben, ilyen például a szél, vagy az adott pálya kialakítása. A módosítások, amelyeket az FIA hozott meg a hétvégén nem sokat értek, a plusz merevítő sem tette lehetővé, hogy magasabban tartsa a padlólemezt“ - magyarázta a brit.
„Mindent egybevetve a delfinezés kérdésköre még messze nem tekinthető lezártnak“ - tette hozzá Russell, miközben Toto Wolff csapatfőnök azzal viccelődött, hogy a Mercedesnek be kellene szállnia az aszfaltozó iparba és minden Forma-1-es pályát át kellene alakítania, hogy megfeleljen az ízlésüknek.
Leclerc: ha nem szúrjuk el a kiállást, a Mercedeseket is elkaphattam volna
Izgalmasra sikeredett a 2022-es Le Mans is. Tekintsd meg a futam összefoglalóját a Motorsport.com videójában!
Sainz: talán nem a megfelelő döntést hoztuk a futam végén
Hamilton: Verstappen nem tudja, miről beszélek, Sainz igen
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.