Russell: Jellemző, hogy ez most történt

George Russell tipikusnak nevezte azt a balszerencsét, ami a Stájer Nagydíjon sújtotta őt. A Williams brit versenyzője sokáig jó úton volt ahhoz, hogy megszerezze első F1-es pontjait a csapat színeiben.

George Russell, Williams

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

George Russell a 10. helyről várhatta a rajt pillanatát a Stájer Nagydíjon, az indulást követően ráadásul két pozíciót is javítani tudott. A Williams versenyzője még a 7. helyen autózó Fernando Alonsóhoz is közel autózott a verseny első felében.

Az első vészjósló jel az volt, amikor a Williams arról tájékoztatta Russellt, hogy biztonsági okokból a B-tervre kell váltaniuk. Ezt követte a 18 másodpercre nyúlt kerékcsere, majd a britnek a 38. körben fel kellett adnia a futamot. 

Még több F1 hír:

„Nagy kár érte” – nyilatkozott Russell a Ziggo Sportnak kiesését követően. „A versenyzés sosem egyszerű, sosem…az igazságos nem a jó kifejezés. A saját szerencséd kovácsa vagy, ma azonban valami rosszul alakult.”

„Nem kerülünk minden versenyen ilyen pozícióba, szóval tipikus, hogy most történt ilyen. Nem tudom, mit gondoljak vagy mondjak.”

„Ma ráadásul egy erős pontszerzésre is esélyünk volt. Szerintem még a 7. hely is lehetséges lett volna, gyorsabb voltam ugyanis, mint Alonso. Négy vagy hat szerzett pont a konstruktőrök világbajnokságában rengeteget jelentett volna nekünk.”

Russell a technikai hiba kapcsán annyit mondott, hogy vélhetően a légtömlős nyomáshoz volt köze, a csapat pedig természetesen kideríti majd az okokat.

A Williams legutóbb a 2019-es Német Nagydíjon ért célba a legjobb 10 között, George Russell első pontjai a csapat színeiben pedig továbbra is váratnak magukra.

Bottas úgy érzi, kihozta a legtöbbet a mai napból

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: A maximumot hoztam ki, majdnem bejött a Red Bull stratégiája…
Következő cikk Leclerc: ez volt az egyik legerősebb versenyem az F1-ben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország