Russell izgatottan várja, hogy Hamilton aláírja új szerződését

A fiatal pilóta szerint igazán izgalmas, hogy csapattársa 2023 után is tervezi a Forma-1-es pályafutása folytatását, és továbbra is csapattársakként harcolhatnak a Mercedes sikereiért.

George Russell, Mercedes AMG

Steve Etherington / Motorsport Images

Ugyan a tavalyi szezon után felmerült annak lehetősége, hogy a hétszeres világbajnok jelenleg érvényben lévő, 2023 végén lejáró szerződése után felhagy a versenyzéssel és vissza is vonulhat a Forma-1-től, az Egyesült Államokban már arról beszélt, szándékában áll új kontraktust kötni a Mercedesszel, ezt pedig Mexikóban is megerősítette.

George Russell az idei szezonban lett Hamilton csapattársa és elmondása szerint már most sokat tanult honfitársától, s mivel hosszú távú szerződéssel rendelkezik a brackley-i alakulatnál, izgatottan várja, hogy a következő években folytathassák a közös munkát.

„Azt hiszem, bebizonyította, hogy nem vette le a lábát a gázpedálról. Az elmúlt néhány versenyen határozottan jobban teljesített, mint valaha. Izgalmas lehetőség számomra, hogy hosszú távon lehetek a csapattársa és vele versenyezhetek“ - mondta Russell Mexikóban a sajtó munkatársainak.

Még több F1 hír:

„Tényleg úgy érzem, hogy ketten a csapat többi tagjával együtt visszaterelhetjük a Mercedest a győzelem útjára. Nagyon jó a kapcsolatunk, nagyszerű lenne, ha még néhány évig csapattársak lennénk“ - fogalmazott a pilóta.

Hamilton és Russell továbbra is a Mercedes idei első futamgyőzelméért hajtanak Mexikóban, és mindössze három hétvégéjük maradt arra, hogy életben tartsák a csapat szériáját. Az Ezüst Nyilakkal utoljára a hibrid éra előtt, 2011-ban fordult elő, hogy győzelem nélkül fejezzenek be egy idényt.

Pole pozíciót is csupán egyetlen alkalommal tudtak szerezni, Russell a Magyar Nagydíjon indulhatott az első rajtkockából és jelenleg húsz ponttal előzi meg csapattársát a tabellán.

A fiatal brit szerint megvan a potenciál a csapatban, hogy megszerezze a hőn áhított sikert, amennyiben megfelelően alakulnak számukra az események, de ehhez minden körülménynek tökéletesnek kell lennie.

 

„Csapatként izgalmas számunkra, hogy idén többször is lehetőségünk nyílt a győzelemért folytatott küzdelemre, de azt gondolom, nagyon-nagyon jó napot kell kifognunk és minden feladatot tökéletesen végre kell hajtanunk, a riválisainktól pedig hibákra van szükség ahhoz, hogy esélyt kínáljanak fel számunkra“ - vélekedett Russell.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy tartunk az összteljesítmény tekintetében, a szezon utolsó három futamának úgy vágunk neki, hogy szeretnénk a lehető legjobb munkát végezni, és meglátjuk, mi sül ki ebből“ - tette hozzá a Mercedes versenyzője.

Így magyarázta Verstappen szarkasztikus beszólását a csapatnak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton még nem szabta meg, mikor lesz vége a pályafutásának
Következő cikk Vettel visszarepül az időben, Mateschitz előtt tiszteleg - fotó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország