Russell ismét pontot szerzett, míg Latifi a mezőny végén kullogott

Nicholas Latifi úgy érezte, hogy a Williams még sohasem volt ilyen jó az alakulatnál töltött két éve alatt, ennek ellenére képtelen volt odaérni a pontszerző helyekre, míg csapattársa az elmúlt öt versenyből négyszer is a legjobb 10 között végzett.

Nicholas Latifi, Williams, in the drivers parade

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Nicholas Latifi négy körrel az Orosz Nagydíj vége előtt kiesett a futamból, azonban a kanadai hiába érezte remeknek az autóját, az egész verseny alatt a pontzónán kívül autózott. Egyre inkább nyílik az olló a két Williams-pilóta között, hiszen míg Russell 16 egységet gyűjtött, addig a kanadai neve mellett csupán 7 pont áll.

„Még sohasem éreztem ilyen jónak a Williamset” – jelentette ki Nicholas Latifi a Motorsport.com-nak az Orosz Nagydíj leintését követően. A kanadai annak ellenére mondja ezt, hogy végig a pontszerző helyeken kívül autózott, míg Russell odaért a legjobb 10-be.

„Nem tudtam megelőzni Mazepint az első felvonásban. Nagy kár érte, mert a kemény keverékű abroncsokon az autó még sosem érződött ilyen jónak az elmúlt két év során a csapatnál. Gyorsabb voltam, mint Russell, gyorsabb, mint a két Alpine, gyorsabb az Astonoknál.”

„Ugyanazon a stratégián voltak, ami nagyon meglepő volt, és ezért még inkább frusztrálóbb volt, hogy hátulról kellett érkeznünk. Kár érte, hogy nem tudtunk versenyezni” – tette hozzá a kanadai pilóta, aki a jövőbeli esélyeikre is kitért.

Még több F1 hír:

„A legfontosabb dolog a konzisztencia. Tavaly volt néhány alkalom, amikor megvolt a sebességünk, de most sokkal konzisztensebbek vagyunk, ez pedig magabiztosságot ad. Voltak futamok, amikor önhibámon kívül hátul kellett vezetnem.”

Latifi jövőre is a Williams színeiben folytatja tovább a Forma-1-es pályafutását, ugyanakkor az egyéves szünet után visszatérő Alexander Albon mellett kötelező lesz már bizonyítania, hiszen ha a brit-thai is olyan fölénnyel veri, mint Russell, akkor hiába az anyagi támogatás, bajban lehet 2023-ra.

Surer: Norris nem Hamilton vagy Leclerc szintjén van

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mick bízik benne, hogy újra létrejöhet a Ferrari-Schumacher álomduó
Következő cikk Verstappen: Russell eredményei a Williamsnek is köszönhetőek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország