Russell: ilyen jó még soha nem volt alattam a Williams

George Russell szerint a Williams autója sokkal jobb volt alatta, mint bármely korábbi versenye alatt, amit a grove-i istállóval teljesített, annak ellenére, hogy végül nem sikerült pontot szereznie a 2021-es Spanyol Nagydíjon.

George Russell, Williams FW43B

Mark Sutton / Motorsport Images

Azok után, hogy Juki Cunoda megállása miatt be kellett hívni a biztonsági autót a 2021-es Spanyol Nagydíj korai szakaszában, Antonio Giovinazzi (félresikerült kiállása) mellett csak a két Williams állt ki.

Azonban a csapat úgy döntött, hogy ezen kívül csak egy további kiállást vállalnak be, amivel egy kicsit előnyösebb egykiállásos stratégiát hoztak létre, a pontszerzéshez azonban ez sem volt elég, mivel a verseny végén Russell pozíciókat veszített a két kiállást bevállaló versenyzőkkel szemben.

Russell azonban annak ellenére, hogy a pontszerzés nem jött össze, nagyon elégedett volt a csapat munkájával és stratégiájával, mert úgy érezte, hogy a Williams végre valóban jólműködött alatta a versenyen is.

„Nagyon örülök annak, hogy bevállaltuk ezt a stratégiát, és a pontszerzéshez közeli pozícióban találtuk magunkat” – értékelt Russell a vasárnapi sajtótájékoztatón.

Még több F1 hír:

„Egy ilyen szoros mezőnyben ki tudja, mi történt volna, ha sikerült megelőznöm Alonsót (a 10. helyért, akinek a tempója szintén visszaesett a verseny végén), de összességében szerintem remek munkát végeztünk.”

„Az autó még sosem volt ilyen jó alattam a versenyeken, a megszokottnál sokkal élvezhetőbb volt vezetni, amit a nyugodt, szélmentes körülményeknek tulajdonítok. Tudjuk, hogy milyen szörnyeteg lapul ott.”

Már a szezon kezdete előtt közismertté vált, hogy a Williams idei autója mennyire szélérzékeny lett, Russell korábbi kijelentéseit, miszerint az direkt lett ilyen, Barcelonában a csapatfőnök Simon Roberts cáfolta.

„Megmutattuk, hogy az autónk mire képes egy egyenletes napon” – folytatta Russell. „A szél 10km/h-nál kisebb volt, és csak minimálisan változott az erőssége, így sokkal könnyebb volt vezetni.”

„A problémánkat Portimao nagyon látványosan mutatta meg, olyan körülmények között nem voltunk magabiztosak az autóval kapcsolatban. Ma azonban képesek voltunk a limiten autózni, és jobban tudtunk figyelni a gumikra is.”

„Ne értsetek félre, biztos vagyok benne, hogy mások is úgy érezték, hogy ilyen körülmények között jobban működik az autójuk, de szerintem a mi esetünkben sokkal nagyobb a különbség a körülmények váltakozásával.”

Steiner Wolff rádiós panaszkodásáról: „Meg akarta mutatni, ki a főnök”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA kész megszüntetni a barcelonai sikánt, de nem lesz ez túl késő?
Következő cikk Schumacher bocsánatot kért, mert „veszélybe sodorta” csapatát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország