Russell igyekszik kiverni a fejéből a 2022-es mercedeses lehetőséget

George Russell elmondta, hogy az új F1-es szezon megkezdése előtt igyekszik minden olyan gondolatot elhessegetni, amely az esetleges 2022-es mercedeses lehetőséggel kapcsolatos, mivel tudja, hogy helyzete pillanatok alatt változhat.

George Russell, Mercedes-AMG F1 in the press conference

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A fiatal brit egyértelmű jelölt arra, hogy fellépjen a Mercedeshez 2022-ben, főleg azok után, hogy szép teljesítményt nyújtott Lewis Hamilton helyetteseként a tavalyi Szahír Nagydíjon.

Annak ellenére, hogy mi tűnik elérhetőnek, ha idén jól megy a Williamsnél, Russell elmondta, hogy a tavaly megtapasztalt hullámvasút megmutatta, hogy kevés oka van arra, hogy túlságosan is elragadtassa magát ezen a ponton a jövőjével kapcsolatban.

A Motorsport.com-nak adott exkluzív interjúja során a pilóta kifejtette, hogy nem tűzött ki maga elé semmilyen konkrét elérendő célt 2021-re, hogy azzal meggyőzze a Mercedest. „Nem, nem mondták, hogy mit kell csinálnom” – utalt ezzel a bajnoki gárdára.

„Ebben a helyzetben most mindenkivel tiszteletteljes vagyok a Williamsnél, és mindent megteszek a csapatért, mint ahogyan ők is megtették ugyanezt értem az utóbbi két évben. Nem is szeretek a jövőre gondolni. Ez a sport elképesztően gyorsan változik, a versenyzők megítélése is. Ott vannak még a külső tényezők is, amelyek közbeszólhatnak.”

Még több F1 hír:

Russell úgy fogalmazott, hogy ez a hozzáállás a jövőjével kapcsolatban csak még indokoltabbá vált, amikor tavaly hirtelen a Mercedesben találta magát, és majdnem meg is nyerte a versenyt Bahreinben.

Ez az egyszeri lehetőség sem szerepelt 2020-ban a radarján, mert a Williams korábbi menedzsmentje mindig ellene volt az ilyen beugrásnak is. „Senki sem jósolhatta meg ezeket az eseményeket.”

„Ha az év közepén azt mondod nekem, hogy fogok egy futamot vezetni, és hogy meg is kellett volna nyernem azt, hogy az első sorból rajtolhatok; ilyesmik eszembe sem jutottak volna. Azt sem gondoltam, hogy egyáltalán lehetőséget kaphatok a Mercedesnél tartalékosként.”

„Korábban beszéltünk ilyesmiről, de akkor lényegében tiltás alatt volt az ilyesmi. Az új tulajdonosok viszont szerencsére nagyon nyitottak voltak, és meg akarták nekem adni ezt a lehetőséget. Talán azért is, hogy megnézzék, mit tudok.”

 

„Úgyhogy nem hittem, hogy ilyesmi felmerülhet lehetőségként, még akkor sem, ha Lewis vagy Valtteri esetleg kihagyna egy futamot” – tette egyértelművé Russell, hogy talán Claire Williamsék még egyetlen futamra sem engedték volna őt el.

A brit természetesen nagyon csalódott volt amiatt, hogy végül nem jöhetett neki össze az első siker, de azt azért tudja, hogy milyen jól fogadta a közvélemény a teljesítményét. „Nem őröl fel belülről, mert látom, hogy a futam már majdnem önmagában is győzelem volt a történtek miatt.”

„Ezt próbálom mondogatni magamnak, hogy túllépjek a siker elvesztésének csalódottságán! Valamilyen szinten a bokszutcai gondok megadták nekem a lehetőséget, hogy kimenjek oda, és megmutassam, hogy mire vagyok képes nehéz körülmények között, amikor nagy a nyomás.”

„A futam simán az irányításunk alatt volt, aztán hirtelen az ötödik helyen találtam magam, és a csapattársam van előttem ugyanolyan autóban, akiről tudom, hogy hihetetlenül nehéz lesz megelőzni” – zárta Russell, akinek azért sikerült legyűrnie Bottast, ráadásul az F1.com azt a manővert választotta a tavalyi legjobbnak.

Összefoglaló a Dakar-rali 9. szakaszáról:


Leclerc filmforgatás közben a gyönyörű Ferrarival Monacóban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mesés céges autót kapott Ricciardo! (kép)
Következő cikk Magnussen és további ex-F1-es pilóták szerződhetnek a Peugeot-hoz! – sajtóhír

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország