Russell: Hűséges vagyok a Mercedeshez, de tartom a kapcsolatot a többi istállóval

George Russell az F1 Nation podcastjában kijelentette, hogy habár maximálisan elkötelezett a Mercedes iránt, szívesen tartja a kapcsolatot a többi istállóval is, hiszen tudja, hogy csupán 20 hely van a Forma-1-es rajtrácson.

George Russell, Williams

George Russell, Williams

FIA

A fiatal brit pilóta folyamatosan kapja azokat a kérdéseket, melyek a Forma-1-es jövőjét firtatják. A fiatal brit igyekszik diplomatikusan fogalmazni, azt azonban érezni lehet a válaszaiból, hogy nem fog a végtelenségig várni a Mercedes ülésére.

„A Mercedeshez tartozom, hűséges vagyok hozzájuk” – jelentette ki Russell az F1 Nation podcast új adásában. „Az első naptól kezdve az oldalamon állnak, megadnak nekem minden lehetőséget, de mindig is szerettem nyitva tartani a kapcsolatot mindenkivel.”

„Nem szeretek becsukni egy ajtót sem, ha valaki felkér engem egy kis beszélgetésre, sosem mondok nemet. Soha nem tudhatod, hogy mi fog történni a jövőben, a dolgok meglehetősen drasztikusan változnak.”

Még több F1 hír:

„Elég ha csak Stefanóra nézünk. Ő egy csapatvezető volt a Ferrarinál, most ő pedig az F1 vezérigazgatója. Úgy értem, hogy tíz évvel ezelőtt ezt bizonyára senki sem jósolta volna meg” – tette hozzá a brit tehetség, aki hozzátette azt is, hogy csupán 20 hely van a rajtrácson, tehát résen kell lenni.

„Ez az egyedülálló dolog a Forma-1-ben, hogy mindössze 20 ülés van itt, és ha elkezdesz veszíteni a formádból, ha az eredmények nem jönnek, úgy elveszítheted az ülésedet, és nincs garancia rá, hogy visszakerülsz a későbbiekben.”

„A fociban, ha veszítesz a formádból, a kispadra kerülsz néhányra hétre, de aztán bizonyíthatsz az edzésen. Vagy például ott a tenisz, ahol ha veszítesz a teljesítményedből, hátrébb kerülsz a világranglistán, de aztán vissza tudod küzdeni magad a TOP 10-be, vagy akár az 1. helyre. A Forma-1-ben hiába vagy a 25. legjobb a világon, akkor nincs többé munkád.”

Hamilton elítéli az angol futballistákat ért „undorító” rasszista megnyilvánulásokat…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „A silverstone-i fejlesztések mentőkötelet jelenthetnek a Mercedesnek, de ha nem válnak be…”
Következő cikk Newey: 1982-ben volt hasonló szabályváltoztatás, mint ami 2022-ben vár ránk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország