Forma-1
29 aug.
-
01 szept.
Ez az esemény véget ért
05 szept.
-
08 szept.
Ez az esemény véget ért
19 szept.
-
22 szept.
Ez az esemény véget ért
26 szept.
-
29 szept.
Ez az esemény véget ért
10 okt.
-
13 okt.
Ez az esemény véget ért
V
Abu Dhabi Nagydíj
28 nov.
-
01 dec.
Hátralévő idő:
38 nap
Teljes eredmény:

Russell: „Hülyeség lenne azt gondolni, hogy azonnal legyőzhetném Hamiltont”

megosztás
hozzászólás
Russell: „Hülyeség lenne azt gondolni, hogy azonnal legyőzhetném Hamiltont”
2019. aug. 22. 8:55

George Russell, a Mercedes juniorja természetesen elfogadná a kihívást, de nem hiszi, hogy rögtön legyőzhetné a mezőny legsikeresebb és talán legjobb versenyzőjét a Forma-1-ben. Ettől független szeretné a kihívást.

A 21 esztendős George Russell igen komoly eredményekkel a háta mögött érkezhetett meg a Forma-1-be. A brit gyakorlatilag mindenhol nyert, ahol megfordult, és azonnal, mint tette azt 2017-ben a GP3-ban, majd 2018-ban az F2-ben, ami utat nyitott számára a királykategóriába. Ezzel egy igen nagy lehetőséget kapott, de a társaival ellentétben messze a leggyengébb autóval kell küzdenie a Williamsnél.

Még több F1 hír:

Könnyen lehet, hogy Russell hasonló kaliber, mint Lando Norris, Charles Leclerc, vagy Alexander Albon, de a brit hiába versenyez ugyanazon a rajtrácson, a fiatal riválisai sokkal jobb autóban ülhetnek. Természetesen George neve is előkerült a Mercedes gyári ülése kapcsán, de Toto Wolff azt mondta, csak Esteban Ocon, a francia juniorjuk esélyes Valtteri Bottas helyére.

Egyrészt Ocon tapasztaltabb, másrészt az idei évet emiatt tesztpilótájaként kell eltöltenie. A legutóbbi hírek szerint egy lépéssel közelebb került a visszatéréshez, de nem a Mercedesnél, hanem a Renault-nál, így bármi is legyen a németek döntése, szinte biztosan lesz helye jövőre és nem kell más szériában versenyeznie, bár még a Haas F1 Team is ülést kínálhat számára, miután Romain Grosjean állítólag távozás előtt áll.

„Ahogyan Claire Williams is elmondta, három éves szerződést írtam alá a Williamsszel, szóval ha csak nem történik valami drasztikus esemény, nem látok okot arra, hogy miért ne lennék itt a következő néhány évben.” - jelentette ki Russell a lapunk kérdésére.

„Ismerem a Mercedest, és tudom, hogy mindaddig, míg jól teljesítek, támogatni fognak, ami versenyzőként egy fontos pont, mert ilyenkor teljes mértékben a munkádra koncentrálhatsz. Ha van egy rossz hétvégéd, akkor sem fognak megkeresni, és megkérdezni arról, hogy mi a fene történik. Ehelyett biztosítanak a támogatásukról és tanácsokat adnak arra vonatkozólag, hogy ne kerüljek ugyanabba a helyzetbe. Ez egy igazán nagyszerű módszer a dolgok rendezésére.”

George Russell, Williams Racing, n the grid

George Russell, Williams Racing, n the grid

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

„Szóval mindaddig, míg elvégzem a munkámat, lehetőséget adnak nekem, hogy erre koncentráljak, és azt hiszem, a lehető legjobb kezekben vagyok a teljes rajtrácsot tekintve.” - tette hozzá Russell, aki nem félne a kihívástól, ha Hamilton mellett kellene versenyeznie, amire példákat is mondott, de azt nem gondolja, hogy rögtön legyőzné a honfitársát.

„Kvjat az első évében legyőzte Ricciardót a Red Bullnál. Verstappen megnyerte az első versenyét a Red Bullnál, míg Leclerc az első ferraris évében kihívást jelent Vettel számára. Nyilvánvalóan nagyon és valóban hiszek magamban. Ha valaha is lehetőséget kapnék, hülyeség lenne azt gondolni, hogy odamegyek és már az első versenyen legyőzöm Lewist. Véleményem szerint ő a legjobb versenyző a mezőnyből.”

„Ugyanakkor úgy érzem, megvan bennem a potenciál, és minden versenyen tanulok valamit. Ha megkapom a lehetőséget, akkor maximálisan biztos vagyok benne, hogy mindkét kezemmel meg tudom azt ragadni, és a lehető leggyorsabban vagyok képes tanulni, valamint pár verseny után készen állnék arra, hogy igazán hozzam az eredményeket.”


Legújabb összeállításunkban az 1995-ös szezon autóit vesszük górcső alá, és rangsoroljuk azokat megjelenésük szerint.

Következő cikk
Vettel elismeri, itt-ott nem végzett jó munkát

Előző cikk

Vettel elismeri, itt-ott nem végzett jó munkát

Következő cikk

A McLaren szerint gumitémában a farok csóválja kutyát

A McLaren szerint gumitémában a farok csóválja kutyát
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők George Russell , Lewis Hamilton Vásárlás
Csapatok Mercedes Vásárlás , Williams