Forma-1 Abu-Dzabi szezon utáni teszt

Russell határozott véleménnyel van a fordított rajtrácsos sprintekről

A Mercedes Forma-1-es pilótája, George Russell szerint a sprintversenyek minőségén nem fog javítani a fordított rajtrács és azt is elmagyarázta, miért nem.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19, Charles Leclerc, Ferrari SF-23, Oscar Piastri, McLaren MCL60, Lando Norris, McLaren MCL60, George Russell, Mercedes F1 W14, the rest of the field at the start of the race

Az Abu-Dzabi Nagydíjjal lezárult a harmadik Forma-1-es idény, amelyben tartottak sprintversenyeket. Eleinte a vasárnapi rajtsorrendet határozta meg, az első három pontokat is kapott, később már az első nyolc. Idén azonban változott a formátum, sprintszétlövés néven ugyanis külön időmérő edzést szántak neki.

Bárhogy is alakultak azonban a szabályok, a régi motoros F1-szurkolók és néhány pilóta tetszését azóta sem tudja elnyerni a sprinthétvégék intézménye. Az FIA és az F1 nem adja azonban fel, új megoldást keresnek, például a fordított rajtrácsokat, ami ötlet mögé beállt többek között Carlos Sainz, Christian Horner és Stefano Domenicali is.

Persze ellenzők is vannak azért, például a RaceFansnek nyilatkozó George Russell: „Nem akarok a pilóták nevében beszélni, a személyes véleményem az, hogy a fordított rajtrács nem fog működni. Az F2-ből és az F3-ból van már velük tapasztalatom.”

„Tegyük fel, hogy az első tízben a tíz leggyorsabb autó van sorban. Ha ezt megfordítjuk, akkor a tizedik helyen lévő, amúgy leggyorsabb autó próbálja megelőzni a második leggyorsabbat a kilencedik helyért, ami a nyolcadik helyért a harmadik leggyorsabb autót próbálja megelőzni.”

„Tehát mindegyik autó a közvetlen vetélytársát próbálja megelőzni. Valószínűleg csak egy DRS-vonat lesz belőle, mert lesz majd egy Williams egy Haas előtt, aki nem tud előzni, egy Alpine előtt, aki nem tud előzni, egy McLaren előtt, ami szintén nem tud előzni. Szóval ez a dolog nem fog működni.”

Russell arról is beszélt, hogy már 2024-ben elkapná a Mercedesszel a Red Bullt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris Verstappenről: "Dehogy a legjobb barátom!"
Következő cikk Brundle: Ez jelentette a különbséget a Red Bull és a többiek között

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország