Russell: Hamilton sem csak a tehetségére támaszkodik az F1-ben

George Russell elmondta, mit tanult a Mercedesnél és milyen taktikát alkalmazott, amikor megfigyelte, miként működik a világbajnoki gépezet. A Williams brit újonca abban bízik, hogy a csapatmunka Grove-ban is kulcs lehet a sikeres együttműködéshez.

George Russell, Williams

Fotót készítette: Williams F1

Claire Williams a 2019-es festés bemutatóján úgy fogalmazott, Russell nemcsak nagyszerű tehetség, hanem remek karakter is, igazi csapatjátékos, tehát minden adott egy eredményes debütáláshoz. Az F2-bajnok a Mercedes támogatását élvezi, tavaly rendre ott volt a Toto Wolffékkal a garázsban, megfigyelve, mi a sikeres szereplés titka az F1-ben. Természetesen Russell kamatoztatni akarja a látottakat, miközben abban reménykedik, a csapatkörnyezet a Williamsnél is elősegítheti a megfelelő szintet hozó debütálást.

„Amiben segített a Mercedes és Lewis, hogy jobban odafigyeltem és tanultam, ha őszinte akarok lenni”- mondta Russell.

„Próbáltam többet használni a fülemet, mint a számat, amikor abban a környezetben voltam, és iszonyatosan sokat tanultam. Egyszerűen csak figyeltem, hogyan csinálta”- utalt Hamiltonra. „A Forma-1-ben nem hagyatkozhatsz csak a veled született tehetségedre vagy a tempódra, és megbizonyosodtam róla, hogy Lewis sem csak erre hagyatkozik – próbál minden egyes aspektuson dolgozni, és tényleg azon van, hogy a körülötte lévő csapatra építsen.”

„Ezért van az, hogy jelenleg ő és a Mercedes annyira erős, nyerik ezt a sok futamot és bajnokságot”- magyarázta a brit.

A 34 éves Kubica közben arról beszélt, hogy „senkinek sem volt egyszerű a 2018-as szezon a csapatban”. „Ugyanakkor sokat tanultunk, keményen fogunk dolgozni, hogy végre ismét felfelé íveljen, tegyünk egy lépést előre a rajtrácson. Ami engem illet, már az is életem egyik legnagyobb teljesítménye, hogy ismét a rajtrácson lehetek”- mondta.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Williams: dupla csomagunk van Kubica személyében
Következő cikk Képgaléria: a Williams eddigi összes F1-es festése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország